Karácsonyig még elkészítheted - Gasztroajándék 3.

Ez egy nagyon egyszerűen elkészíthető, rendkívül finom, és sokoldalúan használható gasztroajándék.

Én tettem már tortába, palacsintatöltelékbe, hempergettem már bele túrógombócot,de nem zárom ki az üvegből kanállal kievés lehetőségét sem.

Szóval igen egyszerű, de annál finomabb ajándék a grillázs.

Ahogyan én készítem: egy tapadásgátlóval bevont serpenyőben szétterítek díógerezdeket, megszórom (ezúttal barna) kristálycukorral, és addig hevítem kavargatás nélkül, amíg a cukor megkaramellázódik. Ez az idő épp elég arra, hogy a dió is megpiruljon. Ha kész, egy sütőpapírral letakart vágódeszkán szétterítem és megvárom amíg kihűl. Akkor darabokra tördelem és mozsárban, vagy aprítógépben összezúzom. 

Darabokra tördelve

Üvegbe öltöztetve

Szülinapi csokoládés grillázstorta

A Finom Házisütemények Facebook csoportban Isteni szelet néven jegyzett be egy receptet Kutasi Hedvig. Annyira megtetszett a csokis, krémes, diós süti, hogy nyomban el is határoztam, ez lesz a hétvégi süteményünk, tavasz ide, vagy oda.

Aztán eszembe jutott, hogy szülinapi tortát kell gyártanom, hiszen  Lőrincünk  kedden volt  23 éves, és a közös családi ebédet vasárnap tartjuk.
Mivel az ünnepeltnek nem volt semmi elhatározása torta ügyben, így kifundáltam, hogy megszülinapitortásítom az általam áhított sütit, Lőrincnek. :)

Hozzávalók:

A tésztához:

• 6 db tojás
• 20 dkg cukor
• 15 dkg liszt
• 5 dkg darált dió
• 5 dkg sötét kakaópor
• 6 g sütőpor

 A krémhez:

•  3 dl tej
•  3 evőkanál liszt
• 15 dkg darált dió
• 15 dkg vaj
• 20 dkg porcukor
• 2 evőkanál rum

A grillázshoz:

• 1 marék dió
• kb. 10 dkg kristálycukor

A tetejére:

• 5 dkg étcsokoládé forgács

Elkészítés:

A tojásfehérjéből és a kristálycukorból stabil habot verünk.
A tojássárgákat habosra keverjük a kristálycukorral (én a robotgép legnagyobb fokozatán 5 percig habverőztem). A lisztet, kakaóport, darált diót és a sütőport összevegyítjük.
A tojáshabot és a lisztes keveréket felváltva, kis adagokban  hozzákeverjük a tojássárgás-cukros krémhez.
E kész masszát egy 24 cm átmérőjű átmérőjű, kapcsos tortaformában megsütjük.
180 fokon 25 perc múlva lett sikeres a tűpróba.

A krémhez összefőzzük a lisztet a tejjel és kihűtjük. Habosra keverjük a vajat a porcukorral, majd összekeverjük a két anyagot. Beleszórjuk a darált diót, beleöntjük a rumot, és addig folytatjuk a keverést, amíg homogén krémmé válik.
Végül belekeverjük az  összezúzott  grillázst.
Itt a blogban,  már talán háromszor is leírtam, de ismétlés a tudás anyja: egy tapadásgátlós lábasban egy maréknyi dióbelet szétterítünk. Megszórjuk kristálycukorral, és addig hevítjük kavargatás nélkül, amíg a cukor megkaramellázódik. Ez az idő épp elég arra, hogy a dió is megpiruljon. Ha kész, egy sütőpapírral letakart vágódeszkán szétterítjük és megvárjuk, amíg kihűl. Akkor darabokra tördeljük és mozsárban, vagy aprítógépben összezúzzuk.

A tortát kettévágjuk és megtöltjük, majd kívülről is bevonjuk a krémmel. A tetejét megszórjuk  konyhakéssel gyalult csokoládéforgácsokkal.


Sajnos nem tudok elegáns tortát csinálni, de ennek az íze kárpótolt a kinézete miatt:





Végezetül, a szülinapos háta. Nem akarom az arcát mutogatni, mert nem beszéltük meg előre. :)

Az évszakok ütköztetése családi perpatvart idézett elő

A póréhagyma számomra évszakfüggetlen, azért tettem ide az elejére a képet. :))

Családi perpatvarunk  okozója a mai palacsintatöltelék. Azt mondta nekem az uram, amikor kiderült, hogy nektarint vettem így, télvíz idején (alma árban, finom, ízeset), hogy télen az ember savanyúkáposztát eszik és savanyúuborkát, meg savanyúpofát vág hozzá, nem vesz chilei nektarint. Igaza van, de azért csak megettük. Dohogva, de ő is tett egy kevest az egyik palacsintájába a vaníliapudingra. :)) 
 
Hogy a kedvébe járjak egy ilyen trauma kompenzálásaként, főztem lekvárt a szilvából és a dióból, ami a kertünkben termett. Ennél háztájibb háztáji nem létezik. Ő hízlalgatta a termést a szemeivel egész nyáron, majd  szedte, fagyasztotta, törte, pucolta.

Mókás, hogy évek telnek el grillázskészítés nélkül az életünkben, mostanában meg már harmadszor csinálok.
A szokásos, itt korábban leírt módon csináltam (egy maréknyi dió, épp csak annyi cukorral megszórva, ami ellepi, kevergetés nélkül hevítve). Mikor megpirult a dió, ráöntöttem 80 dkg kiolvasztott, lecsepegtetett szilvát, megszórtam fahéjjal, tettem rá 3 evőkanál cukrot, és alaposan összeforraltam, majd elturmixoltam. Kevés rum aromát is tettem hozzá. A kapott kence épp megfelelő lekvárállagú lett. Nem igazán édes, inkább savanykás a kevés hozzáadott  cukortól. Palacsintába épp jó. Persze, mindenki kedvére növelheti a cukoradagot, vagy helyettesítheti édesítőszerrel. Ha legközelebb csinálok, akkor reszelek bele citromhéjat is, azt hiszem, és igazi rummal főzöm. Hagyok benne ropogós grillázsdarabokat is.
Szép üvegbe téve gasztroajándéknak is megteszi.

Palacsinta téli különkiadás.

Tegnap újra nyitott  a rasztaműhely. Az esti szendvicsezés-banánturmixozás közben megígértem, ma palacsinta a fájdalomdíj a rasztázottnak, mert bizony igen nagyon érvényesül a "szépségért meg kell szenvedni" közhely a végkifejlet kialakulásáig.
Amiért fontos, hogymegtudjuknézni később is a mai palacsinta lényegét, az a hirtelen felindulásből keletkezett "másik" töltelék.

Az egyik, egyébként gyakran készített, és itt a blogban is megtalálható csokoládés sütemény ízvilágából való, előre megfontolt szándékból készült:
1 zacskó vanília ízű pudingport elkevertem 5 evőkanál barnacukorral, 2 teáskanál mézeskalács fűszerrel, 2 evőkanál kakaóporral és 7-8 dl (nem mértem ki pontosan) tejjel. Miután megfőtt, belereszeltem egy alaposan megmosott narancs héját, és löttyintettem bele egy kicsi rum aromát, majd a teltebb íz kedvéért egy kis instant cukrozott kakaóport is szórtam hozzá.
Mivel ez kevésnek bizonyult a készülődő palacsintahalomhoz, ki kellett találnom  még valamit. Ez a valami ismét grillázsos lett.

Tehát, a másik töltelék:
Egy maréknyi diót és egy maréknyi mogyorót beleszórtam egy tapadásgátló bevonatú serpenyőbe, meghintettem kevés, épp csak annyi kristálycukorral, ami egyenletesen bevonta. Addig hevítettem kavargatás nélkül, időnként rázogatva a serpenyőt, amíg a cukor megkaramellizálódott. Ez az idő elegendő arra, hogy a dió és a mogyoró is megpiruljon. Kiöntöttem a szokásos, sütőpapírral letakart vágódeszkára.
Amíg hűlt, 4 banánt villával összetörtem, közé kevertem az időközben aprítógéppel összezúzott grillázst (mozsárben is összezúzható, vagy késsel összeaprítható), nyomtam bele kb. negyed lime levét (nem vagyok ám lime mániás, csak nem túl régen vettünk nagyon olcsón egy nagy adagot, ami sajnos lassan elfogy), és egy evőkanál mézet.
Nagyon finom lett. Cirókálgatta a nagyjából nem létező hiúságomat a múltheti képen sárga pólóban rasztázó Beni kérdése: Ezeket a kajákat olvasod valahonnan, vagy Te találod ki? :))

A palacsintamasszát egyébként az F. Nagy Angéla Fiatalok főzőiskolája című könyvében talált recept alapján készítem több, mint negyed százada:
3 dl tej, 3 dl szénsavas ásványvíz, 3 tojás, 30 dkg liszt -én nem szeretem, ha csak rétesliszt van benne -egy rész rétesliszt, két rész finomliszt az arány általában-, 1 csipet só, és egy zacskó vaníliáscukor, kevés olvasztott, de már nem forró vaj. Időnként a lisztekkel variálok. Kukorica, graham, hajdina is előszokott fordulni akár az édes, akár a sós változatokban.
A felsoroltakat turmixgépben elegyítem. Jó esetben előző este, máskor, mint ahogyan ma is, sütés előtt közvetlenül. 

Ad hoc kosztümebéd a fagyasztóból, grillázzsal

Mi minden hétvégén délig alszunk. Mármint, ezt pénteken kijelentem, aztán mikor felébredek másnap, szólok az uramnak, hogy dél van. Ez úgy kb. hét és fél kilenc közé tehető, de ma már hét előtt bekövetkezett, így nem volt lelkem felkelteni őt. Miközben osontam (már, amennyire egy kövér ember osonhat) lefelé a lépcsőn, megcsapta az éppen sülő kenyér illata az orromat. Erről eszembe jutott Jamie Oliver sült padlizsános bablevese, amit már nagyon régóta nem főztem. Ahhoz mindig friss kenyeret süt az uram, amiből persze én nem eszem, hiszen...

Amikor végre előkerült ő is (mármint az uram), előbányásztattam vele a kamrából az aprószemű fehér babjainkat, amik már régóta ott bújkáltak egy dobozban. Időnként fel is emlegettük őket, végül a sorsuk ma teljesedett be.

Mivel hirtelen felindulásból született a bableves ötlete, gyorsfőzőben tettem oda főni, és bíztam benne, ugyanolyan jó lesz, mintha áztattam volna.

Mint ahogyan arról már korábban beszéltem, egyrészt lusta háziasszony vagyok, másrészt gyakran mást csinálok, mint az eredeti elhatározásom. Történt  egyszer nyáron, hogy megsütöttem két szép nagy padlizsánt, de közben elment a kedvem a padlizsánkrém gyártásától, és  fagyasztóban kötöttek ki. Ez lett most az én ad hoc levesfőzési szerencsém, hiszen sült padlizsán is kerülhetett a sült padlizsános bablevesbe. Míg főtt a bab, addig kiolvasztottam a padlizsánt és meghámoztam, majd összevágtam két chilit. 

Egy fazékba olívaolajat öntöttem, felaprított fokhagymát pároltam benne, hozzátettem a chilit, petrezselyemzöldet, és bazsalikomot. Mikor finom illatos lett, beleöntöttem a babot a főzőlevével együtt, majd a padlizsánt is. Kb. 20 percig lassan forraltam, majd a leves egyik felét botmixerrel pépesítettem. Visszaöntöttem a fazékba, belemorzsoltam fél kg túrót (J. O. juhtejből készült ricottát használ), amit előtte sóval és törött borssal elkevergettem. Csípős, illatos, krémes leves lett belőle.

A túrót is a fagyasztóból szedtem elő. Mivel volt mellette egy másik is, kitaláltam, hogy kivételesen kosztümebéd lesz, túrós leves és túrógombóc, méghozzá liszt- és tojásmentes gombóc. 

3 dl víz, és 1 l tej keverékében megfőztem fél kg kukoricadarát, majd tettem bele vaníliás cukrot, kevés cukrot,  reszelt citrom és lime héjat, a végén belekevertem fél kg túrót. Amíg a dara főtt, egy tapadásgátlós lábasba tettem diógerezdeket, megszórtam kevés kristálycukorral. A dió és a cukor lassú tűzön aranybarnára pirult. Ekkor egy sütőpapírral borított vágódeszkára szórtam. Pár perc alatt kihűlt, majd aprítógép segítségével aranyszínű morzsává avanzsált.

Vizes kézzel a túrós masszából gombócokat formáltam, és meghempergettem a grillázsban.

Mindez leírva talán hosszú folyamatnak tűnik, azonban tisztán mérve az ételek munkaidőigényét, talán háromnegyed óra. Egy kávézgatós, beszélgetős, nevetgélős, zenehallgatós szombat délelőtti pótcselekvés, aminek a végeredménye és a részletei itt láthatók:

Ja, az öntet! Most, hogy töltöttem fel a képeket, észrevettem, arról nem írtam. Fél üveg 2 évvel ezelőtt eltett szilvabefőtt, és egy pohár joghurt, meg fahéj. Ezeket összeöntötte az uram, és krémes egyveleggé turmixolta.

És végül, a díszőrségünk, melynek tagjai: Karádikatalin, Alíz és Aladár:

 Azt nem sikerült tisztázni, hogy engem vigyáztak, vagy a Bálint fényképezését. :))