Aki figyelemmel kíséri az ételkészítési szokásainkat, tudhatja, hogy - kövérségem ellenére - nem vagyunk nagy cukorfogyasztók - fehér ecetet meg szinte csak takarításra használunk -, és azt is, hogy a konyhavezetésem sem igazán hagyomány alapú. Pontosabban, vannak hagyományos ételeink, de azok már az én fogalmaim szerinti ételek, ami bizony sokaknak nem nagyon tetszetős.
A "nyolcvanas" és "kilencvenes" években, amikor még nem volt szokványos (sajnos most sem az) a barnarizs, a zabpehely is ritkaságszámba ment, a zsázsacsíráról nem is beszélve (és még sok mindent sorolhatnék, amit mi használtunk), bizony volt, aki nem szívesen ette a főztömet. Úgy tartotta, hogy egy normális ételt sem tudok főzni, és a gyerekeimet sem etetem rendesen. Szerencsére az "élet" ebben a tekintetben (is) engem igazolt, mindenki szép és okos felnőtté vált. Na, de mielőtt elkezd szorítani a glória, elárulom, hogy azért nekünk is vannak kilengéseink. Ilyen pl. ez a nyári savanyúság, ami a "hagyományos" cukros-ecetes salátalével készül. UPDATE: NÉHÁNY ÉVE ÉDESÍTŐSZERREL CSINÁLOM, HA ÉN IS ESZEM BELŐLE. ERITRITET HASZNÁLOK, NAGYJÁBÓL ÚGY ARÁNYÍTOM, MINT KORÁBBAN A CUKROT.
Különösebb receptje nincs, azaz hogy természetesen van, de nem lényegesek az arányok. Mindig azt teszünk bele, ami épp van itthon. Ebben pl. káposzta, uborka és hagyma van, de máskor kerül bele paprika és esetleg sárgarépa is. Mindezeket vékonyra reszeljük (ezúttal az én hősöm tette, kivételesen a körmei is épek maradtak, szerelmesszívszmájli), összekeverjük sóval (nem tudok arányt mondani, meg kell kóstolni). Kis idő múlva kinyomkodjuk, és leöntjük salátalével, amihez egy 2,5 dl-es bögrébe beleteszünk 1 evőkanálnyi cukrot, annyi 20%-os fehér ecetet öntünk rá, ami éppen ellepi, és hagyjuk feloldódni, megkeverjük időnként. Ebből a léből akkora mennyiséget készítünk, ami teljesen ellepi a zöldségeket, és alaposan összekeverjük. Azonnal ehetjük, de kb. másfél hétig (lehet, hogy tovább is, de nálunk ennyi idő alatt biztosan elfogy) tárolhatjuk a hűtőszekrényben is.
