Zöldséges bulgur

 Vannak, aki azért eszik a bulgurt mert szeretik és vannak, akik muszájból. Mi az első tábort erősítjük, sőt, annyira elvetemültek vagyunk, hogy tavalyelőtt (istenem, nem tudtuk akkor még, hogy különleges emlékké válik mostanra egy, az ország "másik végében" eltöltött hosszú hétvége...) Pécsről cipeltettünk az autóval egy jó nagy zacskó barna bulgurt, mert akkoriban errefelé nem kaptunk sehol.

Az utóbbiakanak szól ez a blogbejegyzés. A szénhidrátdiétát tartók közül  sokan mondják, hogy nem tartják finomnak. Nyilván, a fehér rizsen, krumplipürén (istenem, ha még egyszer ehetnék egy jó nagy adagot...), fehérlisztes tésztákon szocializálódott embereknek gondot jelentet mind a színvilág, mind az ízvilág. Szerencsére vannak praktikák, amik elősegítik a megbarátkozási sebességet. Itt van például a mai ebédünk. Fasírtot ettünk, zöldséges (barna)bulgurral.

Amiből készült a köret:

• 10 dkg (barna)bulgur
• 2 teáskanálnyi zsiradék
• 20 dkg cukkini
• 20 dkg kelkáposzta
• 5 dkg kápia paprika
• 0,5 teáskanálnyi őrölt köménymag
• só
• 1 evőkanálnyi zsiradék

A zsiradékon átpirított bulgurt sóval és kétszeres mennyiségű forróvízben főztem (fedő alatt) addig, amíg az összes nedvességet beszívta.

Eközben kis kockákra vágtam a cukkinit, a paprikát és kis csíkokra a kelkáposztát (mivel a zöldebb külső leveleket már korábban elhasználtam, ezért a káposzta eléggé belevész a színvilágba), egy nagy átmérőjű (fontos, hogy tudjanak pirulni, ne egymást párásítsák, és csak puhuljanak) serpenyőben megforrósítottam a zsiradékot, rátettem a köménymagot, miután átkavartam, beleöntöttem a zöldségeket. Mire megpirultak, meg is puhultak (mi csak "harapósan" szeretjük, nem puhítom meg ilyenkor), összekevertem a a bulgurral, lefényképeztem és már ettük is.

a zöldségek, pirulás közben

Egyébként a sima sós vízben pároltat is szeretjük, de sokféleképpen szoktam csinálni (nálam a főzés olyan, mint a Surda frizurái...). Érdemes kipróbálni hagymával, fokhagymával, aszalt paradicsommal, olaszos fűszerekkel, és még sorolhatnám, hogyan... Ha van kedvetek, írjátok meg, ti hogyan szoktátok.

Túrós rudak magvakkal megszórva

A klasszikus túróspogácsa (1 rész túró, 1 rész vaj, 1 rész liszt és só) nagyon finom, mellette kijelenthetem azt is, hogy a lassú felszívódású változata is az. Legfeljebb a színe esik a komfortzónánkon kívül, de azt is kijelenthetem, hogy meg lehet szokni.
Ez most fehérliszt, zabpehelyliszt és teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt keverékéből készült, persze csak fehérlisztből is csinálhatja, akinek szabad, ehhez az adaghoz összesen 50 dkg szükséges.

A hozzávalók:

• 10 dkg fehérliszt
• 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
• 15 dkg zabpehelyliszt
• 50 dkg vaj
• 50 dkg túró
• 1 lapos evőkanálnyi só
• 1 evőkanál sikér (de ez el is maradhat)
• a tetejére 1 db tojás és magok, ami a kezünk ügyébe kerül (lehet simán köménymag is, ezen most lenmag, szezámmag és fekete szezámmag keveréke van)

Mindezeket alaposan összegyúrjuk (én úgy szoktam, hogy először a liszteket és a sót megforgatom az aprítógépben, aztán hozzáteszem a felkockázott vajat, azzal is forgatom, végül kézzel belegyúrom a túrót, de persze csak kézzel sem tart sokáig).

Közben a sütőt 180 fokra előmelegítem (hőlégkeverés).

Kettévettem az összegyúrt tésztát, hogy könnyebb legyen vele bánni, és egyenként kinyújtottam, majd lekentem felvert tojással.

Ezután rászórtam a magvakat, és egyforma darabokra vágtam. Nekem összesen 56 db lett.

A rudakat átraktam sütőpapírral bélelt tepsire és 20 perc alatt szép pirosra sütöttem.

Hogy, hogy nem, miután kivettem a tepsit a sütőből és elmentem a telefonomért, valahogy egyenlőtlenebb lett az elosztás a tepsiben, mint előtte.