Flódni

Évek óta nézegetem az egyik FB csoportban Kempfner Zsófia gyönyörű flódnijait, és minden decemberben elhatározom, hogy megcsinálom. Az idén végre tényleg meg is tettem. Zsófia nagyon kedves volt, felhívott engem és nagyon sokat segített, minden érdemes praktikát elmondott. Ezúton is köszönöm! :) Beszélgetésünkből az derült ki, ami az én szívemnek nagyon kedves: semmi nem szentírás, kedvünkre alakíthatjuk bizonyos kereteken belül a süteményt. Így a dió- és a máktöltelék végül Winter Viki bejglitölteléke nyomán készült, az almatöltelék a mi almáslepényünké (csak borral is ízesítettem), a szilvalekvár pedig a mi szilvalekvárunk. (Sajnos a linkeket nem tudom egyforma színűre állítani...)

A recept (ahogyan végül én csináltam):

Először a töltelékeket csináltam meg, hogy a főzötteknek legyen ideje kihűlni.

Máktöltelék:

• 20 dkg darált mák
• 12,5 dkg kristálycukor
• 0,5 kávéskanál őrölt fahéj
• fél citrom lereszelt héja (kezeletlen citrom)
• 2 evőkanál baracklekvár
• kb. 7- 8 cl bor

Diótöltelék:

• 20 dkg darált dió
• 12,5 dkg kristálycukor
• 0,5 kávéskanál őrölt fahéj
• fél citrom lereszelt héja (kezeletlen citrom)
• 2 evőkanálnyi baracklekvár
• kb. 7- 8 cl bor

Mindkét esetben beleöntöttem egy lábasba a cukrot, ráöntöttem a bort, és lassan összeforralta, vigyázva arra, hogy ne kezdjen el karamellizálódni. Amint elolvadt a cukor, lekapcsoltam alatta a lángot és belekevertem a hozzávalókat, a baracklekvár kivételével. Amikor meghűlt, annyi baracklekvárt kevertem bele, hogy kényelmesen kenhető, illetve elteríthető legyen majd a tésztalapokon.

Almatöltelék:

• 1 kg reszelt alma
• 2 evőkanálnyi cukor
• 2 kávéskanálnyi fahéj
• 1 dl-nyi bor

Mindezeket összekevertem egy tálban és addig állt, amíg a süteménykészítésnek abba a fázisába értem, amikor bele kellett tenni a tepsibe. 

Szilvalekvár:

• kb. 4-5 dl-nyi, kenhető állagú (ha nagyon kemény, langyos vízzel kenhetővé lehet tenni, vagy össze is lehet forralni)

A tészta hozzávalói:

• 50 dkg liszt
• 25 dkg vaj
• 5 dkg porcukor
• annyi bor, hogy könnyen gyúrható, nyújtható tésztát kapjunk

A kenéshez:

• 1 db tojás, felverve

A hozzávalókat összegyúrjuk, 5 részre osztjuk, és egyenként kinyújtjuk (persze nem előre, mindig akkor, amikor az előző tölteléket elsimogattuk). Zsófia tanácsára az első lapot nagyobbra hagytam, így az követte a tepsi vonalát, és jól megtámasztotta alulról az egész cuccot. Ez egy kb. 32x19 cm-es tepsibe való adag, lényeges, hogy vékonyak legyenek a tésztalapok.

Amikor kész lettem a tészta 5 részre osztásával, megliszteztem a gyúrótáblát, és körberajzoltam a tepsi alját (mindig így szoktam, ha lapokat sütök, mert így megfelelően tudom kontrollálni a lapok méretét), és elkezdtem kinyújtani a lapokat.

A sütőpapírral bélelt tepsi aljára fektettem az első lapot, eligazgattam, hogy egy kicsi pereme is legyen, jól lenyomkodtam a tenyeremmel és nagyon alaposan eloszlattam rajta a máktölteléket. Jól le is lapogattam, hogy a lehető legegyenletesebb és legtömörebb legyen. Attól tartottam, ha nem így teszek, akkor esetleg a szeletelés során elcsúszik majd, hiszen nagy súllyal kell majd megbirkóznia.

Aztán jött a második lap, szintén körülrajzolva a lisztben a tepsi, aztán vékonyra nyújtva a tészta, jól lelapogatva, utána a diótöltelék, alaposan elegyengetve és óvatosan lelapogatva.

A harmadik lap ugyanúgy, mint az előzőek. Szétterítettem rajta az alaposan kifacsart almatölteléket (hozzá tartozik az igazsághoz, hogy egy keveset kihagytam belőle, a vélt szétcsúszásveszély miatt, de utólag úgy vélem, kár volt), jól elegyengetve, lelapogatva

A negyedik lapra került a szilvalekvár.

Az ötödik lappal befedtem, jó alaposan lenyomkodtam, majd bekentem tojással. Ezt követően nem mertem villával szurkálni, mert attól tartottam, ha nagyon belenyomom, szétszakad a tészta, ha meg nem szúrom mélyre, akkor... Szóval, hogy nézett volna ki életem első flódnija robbantva... Ezért fogtam egy őskövület fém harisnyakötőtűt (1983-ban vettem Szerencsen), és azzal szurkáltam meg. Hááát, mit mondjak, legközelebb hústűvel szurkálok inkább, hogy ne ilyen komoly (by Gáspár Zsuzsa :D ) lyukak legyenek.

140-150 fokon sütöttem, 2,5 órán át.

Úgy vélem, szép is lett, de az biztos, hogy nagyon-nagyon finom.

felülnézet, komoly lyukakkal

a nagy szélteszt :D soha nem teszek olyan süteményt az asztalra, aminek nem vágom le a szélét, azonban ezek a levágott darabok a legkedvesebb csemegéink

szeletelés közben

a végeredmény

Kukoricaprósza

Ez az az édesség, amit az olyan lusták és kényelmesek, mint én vagyok, szívesen csinálnak. Beleborítunk mindent egy tálba, egy kanállal elkeverjük, beleöntjük a masszát egy tepsibe, megsütjük, és már esszük is.
Mondjuk, ez utóbbi eléggé elcsúfítja. Látszik a képeken, hogy forró volt, amikor szeleteltem. Van még egy kis maradék, annak már nagyon szép a vágási felülete (merthogy, megdézsmáltam az előbb...).

Ez egy hagyományos zalai étel, Winter Viki receptje alapján. Persze, szokásosan hozzátettem "magamat". Vajjal készült, és dió meg alma is került bele.

Hozzávalók:

• 60 dkg kukoricaliszt
• 9 dl kefir (aludtej, joghurt, ami épp kéznél van)
• 6 evőkanál tejföl
• 5 evőkanál cukor (barnacukrot tettem bele, de akár el is maradhat)
• 8 dkg-nyi olvasztott vaj + egy kevés a tepsi kikenéséhez
• 1 db citrom lereszelt héja
• 1 kávéskanálnyi szódabikarbóna
• só
• 3 db kimagozott, héjastól felkockázott alma
• egy maréknyi dióbél
• pár evőkanálnyi szilvalekvár

A sóval  bezárólag minden hozzávalót beletettem egy tálba, és egy evőkanállal összekevertem. Beleszórtam a masszába a felkockázott almákat, a durvára vagdalt diót, azokat is belekevertem, és az egészet beleöntöttem egy vajjal kikent tepsibe (25cmx32cm). Egy kanállal szilvalekvár darabokat raktam a tetejére, és 220 fokra előmelegített hőlégkeveréses sütőbe tettem, 5 perc után 180 fokra levettem a hőmérsékletet, és még kb. 25 percig (tűpróba) sütöttem.

Forrón is nagyon finom és hidegen is kitűnő.

Szilvalekvár

Nos, akkor itt a szilvalekvárunk:

Az alsó kép már ismerős lehet pár nappal ezelőttről, csak akkor másképp szerkesztettem, hogy a szilvapucoló ember keze ne látszódjon, mert mégsem magyarázkodhattam, hogy szép, tiszta ember az én uram, aki időnként futni is szokott, csak most egyfolytában szilvát pucol és bodzát szed, ami befogja a kezeit.
Szóval, sokat dolgozott. Rengeteg szilva termett az idén, lehúzta a faágakat, amiket alá kellett támasztani, hogy ne törjenek le a gyümölcs súlyától.

Igazából azért mutogatom a szilvafákat, mert mégsem akarom a bejegyzést három mondattal elintézni, miszerint az alaposan megmosott, majd félbevágott szilvákat belerakom egy ecettel kiöblített (ezt így olvastam régen, betartom, de van, amikor nem tartom be, és úgy sincs a lekvárnak baja) kacsasütő tálba (bármilyen tűzálló edénnyel helyettesíthető), beteszem a sütőbe, 140-150 fokon addig sütöm, amíg a klasszikus szilvalekvár állagot eléri (ha nagyon szárad a teteje, bele-belekavarok). Akkor kiszedem üvegekbe, fóliával lezárom, az uram tartósítószert tesz a fóliára (szolgálati közlemény: erről az évek során leszoktunk, fejreállít pár percre, majd dunsztol), majd rácsavarja az üveg fedelét. A sütési idő a gyümölcs súlyától, nedvességtartalmától függően 4-10 óra közötti időtartam.

Tényleg ennyi a mi szilvalekvárunk készítésének története.