Hát, egyre gyakrabban bekövetkezik az, ami hosszú-hosszú ideig nem volt. Sokszor vagyunk kettesben az urammal, ráadásul kiszámíthatatlan is, hogy mikor, így nehéz a főzés tervezése, pontosabban a mennyiségi kalkulálás. Ez a negatív része. A pozitív meg az, hogy látjuk, egészséges felnőttek a gyerekeink, sikerült őket "elengedni", mi meg végre (azt gondolom, ez nem önzés, "megdolgoztunk" érte az elmúlt 27 évben) újra élvezhetjük a kettesben létet, újra belekóstolhatunk a függetlenségbe. Igaz, az uram tegnap este is utána szólt Bálintnak: már megint kettesben hagytok anyáddal? Mit kezdünk egymással? :))
Na, hogy a lényegre áttérjek: szilveszterre vettünk jó sok félbarna kenyeret, de nem fogyott el a Lőrinc bulijában, gondoltuk, ma reggelire bundáskenyeresítünk belőle egy kazallal, mert azt mindenki szereti. Végül ketten maradtunk itthon, így igazából nagy kenyérpusztítást nem tudtunk véghezvinni, de azért jól belakmároztunk. Most egy óra van, még mindig nem vagyunk éhesek, szép kényelmesen főzögetek, közben blogolhatok kedvemre, amíg az uram szkennelgeti a régi képeinket.
Hozzávalók (Ahhoz, ahogy mi készítettük ma délelőtt. Szerintem kb. 5 ember jóllakott volna ebből a mennyiségből, de 4 biztosan. Holnap műanyagdobozkában magunkkal visszük a maradékot.):
- 0,5 kg félbarna kenyér felszeletelve
- 5 szép nagy tojás
- egy kis tej
- egy nagy csipet só
- olaj a sütéshez
A tojásokat felverem sóval, hozzálöttyintek egy kis tejet. Nem túl sokat, csak annyit, hogy a tojásmassza inkább lé legyen, így a kenyér jobban magába tudja szívni.
Egyenként belemártogatom a kenyérszeleteket a tojásba, és forró olajban gyorsan pirosra sütöm.
Fontos a forróság és a gyorsaság, hogy ne nagyon szívhassa meg magát olajjal, bár én így is sok réteg papírtörlőre szedem, minden réteg kenyér tetejére teszek újabb réteg papírtörlőt, majd, amikor teszem át a tálalóedényre, minden egyes szeletet leitatok még külön-külön is. Ma épp egy tekercs papírtörlőt használtam el emiatt.
Amíg sütöttem a kenyereket, az uram forrázott teát. Nem azokat, amit idefényképeztem, ezt csak a véletlen szülte. Bekapcsolva felejtettem a gépet, és amikor ránéztem, ezt láttam benne, és gyorsan megnyomtam a gombot:
 |
| Ezek különböző fekete teák, ő pedig gyümölcsteát forrázott |
Nem csak teakészítéssel múlatta az időt, zöldségeket is szeletelt közben, amiket a kenyerekkel megettünk.
Igen, jól látszik, fokhagyma is volt közte. Az uram nagyon szereti, nekem meg van egy bundáskenyér készítéskor rendre felbukkanó kényszerem, amihez mindenképp szükséges. Sajnos imádom az olajban megpirított kenyeret, fokhagymával "karmaszolva" (remélem, nem haragszik meg érte Lőrinc, hogy kibeszélem, ő nevezte el karmaszolós kenyérnek kicsifiú korában a fokhagymás pirítóst, és azóta ezen a néven tartjuk számon). Ritkán eszünk bundáskenyeret, ezért szerencsére ebből is ritkán eszem, de eszem.
Közben hazajött Viola. Mit mondjak? A kettesben létnél csak az jobb, amikor valamelyik gyerekünk itthon van.
A közzétételt követő utóirat:
Megnézte az uram a bejegyzést, és számonkérte rajtam, hogy azt nem fényképeztem le, amikor ő eszi a kenyeret. Szerinte így nem lehet látni, hogy neki főzök és nem csak úgy, l’art pour l’art. Úgyhogy, legközelebb őt is belefényképezem a bejegyzésbe, nehogy valakinek is kétsége legyen.
