A póréhagyma számomra évszakfüggetlen, azért tettem ide az elejére a képet. :))
Családi perpatvarunk okozója a mai palacsintatöltelék. Azt mondta nekem az uram, amikor kiderült, hogy nektarint vettem így, télvíz idején (alma árban, finom, ízeset), hogy télen az ember savanyúkáposztát eszik és savanyúuborkát, meg savanyúpofát vág hozzá, nem vesz chilei nektarint. Igaza van, de azért csak megettük. Dohogva, de ő is tett egy kevest az egyik palacsintájába a vaníliapudingra. :))
Hogy a kedvébe járjak egy ilyen trauma kompenzálásaként, főztem lekvárt a szilvából és a dióból, ami a kertünkben termett. Ennél háztájibb háztáji nem létezik. Ő hízlalgatta a termést a szemeivel egész nyáron, majd szedte, fagyasztotta, törte, pucolta.
Mókás, hogy évek telnek el grillázskészítés nélkül az életünkben, mostanában meg már harmadszor csinálok.
A szokásos, itt korábban leírt módon csináltam (egy maréknyi dió, épp csak annyi cukorral megszórva, ami ellepi, kevergetés nélkül hevítve). Mikor megpirult a dió, ráöntöttem 80 dkg kiolvasztott, lecsepegtetett szilvát, megszórtam fahéjjal, tettem rá 3 evőkanál cukrot, és alaposan összeforraltam, majd elturmixoltam. Kevés rum aromát is tettem hozzá. A kapott kence épp megfelelő lekvárállagú lett. Nem igazán édes, inkább savanykás a kevés hozzáadott cukortól. Palacsintába épp jó. Persze, mindenki kedvére növelheti a cukoradagot, vagy helyettesítheti édesítőszerrel. Ha legközelebb csinálok, akkor reszelek bele citromhéjat is, azt hiszem, és igazi rummal főzöm. Hagyok benne ropogós grillázsdarabokat is.
Szép üvegbe téve gasztroajándéknak is megteszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése