Translate

2020. augusztus 15., szombat

Cukkini, mindörökké

Ezer arca van, nem lehet megunni, télen és nyáron egyaránt szívesen és jóízúen eszi az, aki szereti. Én szeretem.
Holnap reggel gyönyörű, színes, ízes reggelink lesz. Hozzá kell tenni, nem csak az a jó benne, hogy szép és finom, hanem az is, hogy rendkívüé gyorsan elkészül, és alig kell hozzá valami.

Így néz ki, amikor kész van.


Az alapok pedig így.


Hozzávalók:
  • 2 evőkanálnyi zsiradék (én most olívaolajat használtam)
  • 2 cikk összezúzott fokhagyma
  • 10 dkg felkockázott kápia paprika
  • 15 dkg felkockázott (lukullusz) paradicsom (én le szoktam húzni a héját)
  • 30 dkg reszelt cukkini
  • kevés őrölt bors
  • kevés só
  • 1 kis csokor aprított bazsalikom (szárított is jó)
Lusta vagyok, és - mivel már a FB-on leírtam valakinek, ezért csak idemásolom, így kék lesz az alapja az írásnak).

Tehát:

Két evőkanálnyi olívaolajon, nagy lángon pirítottam a 2 cikk összezúzott fokhagymát, a felkockázott kápia paprikát, rátettem a reszelt cukkinit és a felkockázott lukullusz paradicsomokat, sóztam, borsoztam és csak addig hagytam a tűzön, amíg a leve elfőtt.
Kb. a felét kiszedtem a serpenyőből, aprítógépben kicsit összezúztam (ez akár el is maradhat), visszatettem a serpenyőbe, és egy kis csokor apróra vágott bazsalikommal összekevertem

Most a hűtószekrényben várja, hogy reggel beteljesedjen a sorsa, kenyérszeletekre halmozva.


Hozzáteszem, hogy főtt tésztával összekeverve is tökéletes.




(Forrás: Hemangi Dasi/ Vegavarázs)











2 megjegyzés:

Viki írta...

Márti! Már megint nagyot alkottál! 😃 A pirítósos változat is nagyon finom, de ma ismerősöd javaslatára megcsináltam spagettivel . Amikor bevittem a fiamnak egy kis kóstoló, elsőre azt mondta:"ahq, nem rossz" a következő reakció:"ez finom" volt! 😃 Nagyon köszönöm! 🥰😘Most már csak valami sütit kellene kitalálni... 🥰

Márti írta...

örülök, hogy ízlett :)