Translate

2025. január 27., hétfő

wellington, lencséből

Nem fogok tudni pontos adatokat írni, mert nem méricskéltem semmit, csak a lencséről tudom, hogy kb. másfél bögrényi volt, amit sós vízben puhára főztem (kukta, néhány perc, én nagyon időspórolós vagyok).
Amikor megfőtt a lencse, kitettem hűlni. Figyelj rá, ha sok vízben főzöd, le kell szűrni, nekem szerencsére sikerült épp annyiban, amennyit magába szívott.

Amíg főtt a lencse, megpucoltam 1 hagymát, felkockáztam és elkezdtem sóval párolni egy kis kókuszzsíron.
4 db kisebb sárgarépát is kockákra vágtam (pontosabban negyedeltem és azt vágtam kb. 3-5 mm-es darabokra), rádobtam a hagymára, majd szárzellert is vékony szeletekre vágtam és hozzátettem. Adtam hozzá egy kis zúzott fokhagymát is, majd felöntöttem vízzel. Amikor puhák lettek a zöldségek, szórtam rá borsot, köményt és egy kis füstöltpaprikát. Ezután összekevertem a lencsével és szórtam bele annyi zsemlemorzsát, hogy egy jó puha masszává összeálljon, majd kihűtöttem.

Amíg hűlt, a sütőt úgy 160-170 fokra melegítettem, hőlégkeverésben.

Elővettem egy teljes kiőrlésű levelestésztát a hűtőszekrényből, kiterítettem egy nagy tepsire. Középre egy jó széles csíkban elrendeztem rajta a lencsés-zöldséges cuccot. A két oldalon a tésztát ujjnyi vastag csíkokra metszettem be, egészen a lencséig, és utána bebugyoláltam vele a masszát. majd egy kis paradicsompürét felvizeztem és egy szilikonecsettel bekentem a tészta tetejét.

Kb. 30 percig sütöttem, amíg ropogósra sült  teteje.

Párolt lilakáposztát és krumplipürét főztem hozzá.



.





Nincsenek megjegyzések: