Mégis különlegesek. Anya miatt. Az élet velejárója, hogy az életkorunk előrehaladtával a szellemi frissességünk csökken, de sajnos van, akiknél ez kórossá válik.
Régebben, amikor nem jutott eszembe egy-egy szó, vagy nem találtam valamit, ami nem sokkal korábban még a kezemben volt, sokat viccelődtem azzal, hogy biztosan Alzheimer-kóros vagyok. Egy ideje már nem viccelődöm ezzel. Nem mondom, hogy azért, mert most már komolyan gondolom, inkább azt mondom, bízom benne, hogy nem vagyok/leszek az. És, amikor anyát hívom telefonon, nem mutatkozom be a beszélgetés elején. Reménykedem, hogy tudja ki vagyok, és hálát adok minden olyan napért, amíg még nevemen szólít a telefonban, és szemtől-szemben is tudja, ki vagyok. Olyankor - mármint, ha otthon vagyunk - ölelgetem, simogatom, hogy amíg tud engem, addig érezze azt is, hogy szeretem.
A kertet és a tyúkjait még tudja. Minden egyes beszélgetésben arról számol be - szinte csak arról -, hogy locsolt, és hogy megetette a tyúkokat, meg összeszedte a tojásokat. Remélem, ez még jó sokáig így marad...
Amikor a múlt héten otthon voltunk, a tesóm adott a tojásokból. Gyönyörűek. Anya miatt ilyen szépek és finomak.
Ma reggel, mikor a népek nagyobb része itthon volt, meg is ette mindenki a maga részét, a nem itthon lévők pedig megkapják és majd otthon megeszik.
Mindenki a kívánsága szerint evett, ébredési sorrendben, én meg a legvégén.
Az uram buggyantott tojást, pirított rozskenyéren.
Hozzávalók:
- tojás
- ecet
- só
- víz
- egy merőkanál
A vizet felforraljuk, löttyintünk bele ecetet, beletesszük a merőkanalat, várunk, amíg jól átforrósodik, aztán megemeljük annyira, hogy a pereme és a víz szintje egy síkban legyen (ezt feszített víztükrű medencét az uram tartotta) és óvatosan beleütjük a tojást. Addig tartjuk, amíg már nem teljesen áttetsző a tetején a fehérje. Ekkor lejjebb vesszük a hőmérsékletet, belecsúsztatjuk a tojást a vízbe, és akkor vesszük ki egy szűrőlapáttal, amikor már szép fehér a felső oldala is. Ilyenkor még lágy a belseje.
Rácsúsztatjuk a megvajazott pirítósra, szórhatunk a tetejére kedvünk szerint való fűszert, és már esszük is, amíg jó meleg.
Manci ugyanezt ette, csak rozsos zsömlét pirítottunk, és persze ő biztosította a feszített víztükrű medencét. Látszik, hogy ízig-vérig háziasszony, mert biztosabb kézzel tartotta a merőkanalat, kicsit sem merült a víz alá a tojás, így sokkal szabályosabb lett, mint az apukájáé.
Anti sonkás rántottát evett.
Hozzávalók:
- pár szelet sonka
- 3 tojás
- zsiradék
- só
Olívaolajat (bármilyen zsiradékot) forrósítunk, megpirítjuk benne a sonkacsíkokat, egyszerre ráöntjük a tojásokat (egyenként felütöm egy pohárba, egy müzlis tálban gyűjtögetem, és nem verem fel, hanem egyszerre beleöntöm a forró serpenyőbe, csak ott kavarom meg, hogy rusztikusabb legyen, ne homogén halványsárga), sózom és összekeverem. Ezt kicsit kiszárítottam, mert Anti úgy szereti.
Azután került elő Bálint és Kati. Ők ugyanezt kérték, csak hagymával. Egyszer azt mondták, az ő kapcsolatukat a hagyma tartja össze. Szerencsére ez nem így van, de tény, hogy minden állapotában szeretik a hagymát mindketten, és gyakran esznek is.
A recept ugyanaz, csak fejenként egy kisebb, felszeletelt hagymát pirítunk a zsiradékon, utána a sonka, aztán a tojás, ez már úgy, mint az Antiénál, kivéve, hogy ők lágyabban szeretik, ezért nem szárítottam ki, kevesebb ideig kevergettem, hamarabb levettem a tűzről.
Végül én következtem. Nagyon szeretem a tükörtojást, és ami a legnagyobb bűnöm, hogy olajban pirított kenyérrel. Ma "jólány" voltam és kenyérpirítóban készült hozzá a rozsos zsemle.
Hozzávalók:
- tojás
- zsiradék
- só
- fűszerpaprika
Egy serpenyőben (olíva)olajat forrósítunk, óvatosan beleütjük a tojást, és a forró zsiradékot egy kanál segítségével locsolgatjuk a fehérjére, ha híg sárgájával akarjuk, különben mire mindenütt kifehéredik, a sárgája már nagyrészt megkeményedik.
Csak a végén szoktam sózni, és csak a fehérjét, nagyon óvatosan, hogy a sárgája szép maradjon. Szeretem, ha kerül a tetejére paprikapor, de persze anélkül is nagyon finom.
4 megjegyzés:
Hát, ez nagyon szép így! az én anyukám is alzheimeres, így különösen megérintett. Én még nemigen mertem ennyire nyíltan írni róla :(
igen, nagyon-nagyon nehéz, én sokszor próbálom azt gondolni, hogy nem is...
én is... sokszor várom, hogy felébredek és nem igaz... vagy hogy tévedtek, más baja van, és mégis gyógyítható - vagy hogy nem tévedtek, de meggyógyul
vagy hogy viccel, amikor nem emlékszik, vagy "máshogy" tudja, de nem... és bizakodom, hogy minél tovább tart a jelenlegi állapot
Megjegyzés küldése