Translate

2014. november 8., szombat

Ősz lévén, feketeribizli helyett csokival


Nagyon ritkán sütök krémes süteményt, de egy ideje valahogy azon járt az eszem. A múlt vasárnapra terveztem a 19. blogkóstolóban  kiválasztott sajtosrúd sütését, de a krémes süteményre való vágyakozásom felülírta ezt. Emlékeztem, hogy olvasgatás közben találtam egy nyári krémes sütit, a nekem kisorsolt  

ezért újra nekiveselkedtem a böngészésnek, hogy megtaláljam azt. Persze, nem esett nehezemre a kutakodás, hiszen jobbnál jobb receptek vannak ott. Meg is találtam a 

receptet, és most, hogy másodszor olvastam, rádöbbentem, a tésztája hasonlít a mi családunk

ami gyakran készül liszt helyett kókusszal. Kitaláltam, hogy ősz lévén, csokis lesz, aztán majd jövőre kipróbáljuk feketeribizlivel is.

Ilyen lett. Szép és finom, csak a képek lettek nem szépek, valamint el is rontottam egy kicsit. Egyrészt nem lett a teteje olyan "habos-krémes", mint a Bogié. Lehet, porcukrot kellene használni? Kérlek, Bogi, ha olvasod esetleg, akkor segíts, mit csináltam rosszul! Másrészt a tepsiből  a tésztát a sütőpapírt megfogva emeltem ki a tepsiből, majd mire kihűlt, teljesen elfelejtettem, hogy nem húztam azt le róla, így a szeletelésnél a könnyű "habtészta" mindig megsérült. Azt mondta az én uram, hogy az a szép benne, hogy ilyen marcangolós. Úgyhogy jókedvvel és jóízűen eszegettük, most pedig várjuk a nyarat.








Hozzávalók: 
(én most gluténmentes liszttel sütöttem, hogy Anti is ehessen belőle, de a receptben ezt csak lisztként szerepeltetem)

A tésztához
  • 7 tojásfehérje 
  • 20 dkg cukor 
  • 20 dkg kókuszreszelék 
  • 6 evőkanál liszt
  • egy marék apróra vagdalt étcsokoládé  (én most "olyan" kicsi pöttyöket használtam, nem tudom mi a pontos neve)
A krémhez:
  • 7 tojássárga 
  • 25 dkg cukor 
  • 25 dkg vaj
A tetejére :
  • kb. 5 dkg felolvasztott étcsoki.

Elkészítés (Bogitól másoltam, csak a csokizással pótoltam ki):

  1. A fehérjét elkezdjük felverni, majd félidőnél, mikor már megemelkedett, de még nem kemény, hozzáadjuk a cukrot, és fényes habot keverünk belőle. Spaktulával belekeverjük a lisztet és a kókuszt, az összetört csokoládét, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 170°-on körülbelül 20 percig sütjük.
  2. A tojássárgát vízgőz fölött a cukorral világosra keverjük, és addig verjük, míg nagyon sűrű lesz. Ez körülbelül 15-20 perc. Hűlni hagyjuk, majd langyosan belekeverjük a vajat. A kihűlt tésztára simítjuk a krémet, tetszés szerint hullámokat rajzolunk bele, majd kihűtjük.
  3. Az összetört csokoládét gőz fölött, kb. félig felolvasztjuk, a gőzről levéve addig kevergetjük, amíg homogénné nem válik. Így nem túl forró, ezért máris beletölthetjük egy kis nylonzacskóba, aminek kivágjuk az egyik csücskét, és azon keresztül a süteményre csurgatjuk a csokit. Mivel a süti hideg, a vékony csokoládécsíkok azonnal rádermednek.

Nincsenek megjegyzések: