Translate

2014. június 22., vasárnap

Málna- és ribizlievés ideje van most

Nagyon szerény az idei termés. Miután belakmároztunk belőle, épp annyi maradt, hogy egy adag süti tetején jól mutathasson.
Épp vajas kekszet sütöttem (aki idegenkedik a rozmaringtól, nyugodtan hagyja ki belőle, de érdemes kipróbálni, mert nagyon finom), és amíg gyúrtam a tésztát, kigondoltam, hogy csinálok angol citromkrémet és a tészta egy részét megtöltöm vele, annak a tetejére kerül majd a gyümölcs. Így is lett, és nagyon jól tettem, hogy kitaláltam.

Leírom ide is a hozzávalókat, hogy ne kelljen lapozgatnia annak, akit esetleg érdekel. Persze, lustamód a régieket másolom.

Vajas rozmaringos keksz
Hozzávalók: (Az eredeti receptet írom ide, de én 12 dkg-ot mértem ott, ahol 11,5 dkg kell. Lusta vagyok vacakolni a mérleggel, meghát mégiscsak háziasszonykodás ez, nem patikusság.)
  • 11,5 dkg sózatlan vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 közepes tojás
  • 12,5 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 10 dkg simaliszt
  • 2 teáskanál finomra vágott friss rozmaring
  • fél teáskanál sütőpor
Mindezeket összegyúrjuk (én aprítógéppel kényelmeskedem), és minimum egy órára betesszük a hűtőszekrénybe. Ezután jóesetben kekszek lesznek belőle, mégjobb esetben kibélelünk vele egy sütőformát. Folytatás a citromkrém alatt. :)

Angol citromkrém + tojáshabbal
Hozzávalók:
  • 3 db citrom leve
  • 2 db kezeletlen citrom lereszelt héja
  • 10 dkg cukor
  • 4 db egész tojás
  • 2 db tojássárgája
  • 10 dkg vaj 
  •  főzés után még 2 db tojásfehérjéből vert hab
Egy lábasba belereszeltem a citromok héját, beletettem a tojásokat, a cukrot, ráöntöttem a citromlevet és alaposan elkevertem.
Rátettem a gázlángra a hőelosztó lemezt, majd felforraltam a keveréket, és lassú tűzön addig kevergettem, míg a lábas alja egyszercsak láthatóvá vált. Ekkor a vajat kis adagocskákban hozzákevertem, mindog akkor jött a következő fakanálhagynyi, amikor már az előző teljesen elkeveredett benne. Ekkor már a tűz nem égett alatta, de rajta hagytam a lábast -aminek eleve jó vastag az alja- a lemezen és ez a meleg épp elegendő volt ahhoz, hogy teljesen homogénné váljon a massza.
 A végén a meleg krémbe belekevertem a tojáshabot is.

Ezután kinyújtottam a tésztát, kibéleltem vele egy peremes sütőedényt, majd 6 percig elősütöttem hőlégkeverésben 180 fokon.

Kivettem a sütőből, beleöntöttem a krémet, megszórtam a gyömölcsökkel, majd a széléről az előbb lehullott tésztát (ha nincs, az sem baj, én nem akakrtam kidobni azt a kis maradékot) összegyúrtam, kinyújtottam, csíkokra vágtam és a szélére tettem körbe.
Visszakerült a sütőbe, és addig sütöttem (kb. 30 perc), amíg megpirult.


Az esetleg kipróbálóknak jótanács: meg kell várni, amíg teljesen kihűl, és tortalapáttal kivenni a szeletet, mert a langyos sütemény felvágása után spatulával kiszedők csak ilyen nem szép szeletet tudnak produkálni, mint én.

Épp olyan, amilyenre terveztem. Frissen kívül ropogós, belül krémes. Később pedig finom puha a külseje is.

Nincsenek megjegyzések: