Finom kudarcélmény

Egészen másképp terveztem ezt a bejegyzést.

Azt gondoltam, a 19. SAD alkalmából (én mindössze másodszor veszek részt ) a " DIÓ VS MÁK" apropóján írok arról, hogy haragudtam a világra a naspolya miatt. Írok arról, hogy rondának, rossz szagúnak tartottam és soha meg nem kóstoltam volna, nem érdekeltek az élettani hatásai, mindentől függetlenül és talán alaptalanul unszimpatikus volt addig, amíg az uram lekvárt nem főzött abból a vödörnyi mennyiségből, amit ajándékba kaptunk.

Jó illat volt a konyhában a lekvárfőzéskor, azután még arra is vettem a bátorságot, hogy belekóstoljak. Legnagyobb meglepetésemre ízlett. Ott, akkor azt is tudtam, hogy ez a lekvár dióval nagyon jó párost alkot, ez lesz a mi sütink a SAD-ra.

Aztán egy  nagyjából egészséges, hihetetlenül finom kudarc lett belőle. Azt is gondoltam, a következő hétvégén csinálok mást, de a finomsága miatt kár lett volna mellőzni, így győzött. Ő képviseli a konyhánkat a SAD 19. fordulóján.

Na, lássuk, szép sorjában!

•  Az uram megmosta a naspolyát, én közben lefényképeztem.

• Odatette főni, kb. fél liternyi vízzel. Miután megfőtt, paradicsompaszírozóval áttörte, visszatette a fazékba és kg-onként 20 dkg cukrot adott hozzá, kb. 10 percig főzte, majd a szokásos üvegbe rakás, fejreállítás, dunszt.

• Vasárnap reggel kiválogattam szép fél diószemket, 200 fokon 10 percig tartottam a sütőben, majd még pár percig még ott hagytam a kikapcsolás után.
• Sütöttem 2 sütemény lapot. Egy 6 tojásos piskótát és egy 6 tojásos "diópiskótát"  (liszt helyett darált dió + pici   szódabikarbóna), ezután szabadult el a pokol. A piskótában lett egy nagy homorúság, a diós lapot pedig több helyen eltörtem a pakolgatások során.
  
  Gondoltam, majd a krémmel kiigazítom, de sajnos ez nem sikerült.

• Elkészítettem a krémet:  1 üveg (2,5 dl-nyi) naspolyalekvárt elkevertem 3 evőkanál porrá őrölt kókuszvirág cukorral és 25 dkg mascarponéval, tettem hozzá őrölt fahéjat, reszelt citromhéjat, őrölt vaníliát, darált diót és elkevertem még 2 dl tejszínből vert kemény habbal.
• Megkentem a piskótát a krémmel, rátettem a diós lapot, az oldalait és a tetejét is alaposan bekentem, majd a tetejét körbe kiraktam a megpirított fél diószemekkel.
• Durvára aprítottam ennyi diót, hogy a tetejére szórva jó vastagon beterítetse. (Ennek a későbbiekben nedvszívó funkciót szántam.)
• Az uram kiszedte 4 gránátlama magjait és ezt felhalmoztuk a az aprított dióterítő tetejére.
  
  
  Szép volt, örömmel nézegettük.

Amikor szétvágtuk, minden örömöm elszállt. Iszonyúan látszott a piskóta egyenetlensége, és ahol a diólap eltörött, mindenhol elhúzta a krém. Nagyon csúnya volt a belseje.

Mindaddig kevésbé zavart, amíg ettük, azonban amikor le akartam fényképezni, iszonyú rossz érzésem volt miatta.
Ez lett a legjobb kép a maradékról, a szeletekről készültek még ennél is rondábbak lettek.

Szóval, Kedves SAD Játékosok, szerintünk dió, csak most nagyon bosszant, hogy nem lett szép.

Az viszont, hogy hihetetlenül finom lett, annak ellenére, hogy szinte egyáltalán nem édes, viszont könnyű, habos, arra sarkall, hogy újra megcsináljam. Természetesen úgy, hogy a kinézete is partiképes legyen.

Volt nekünk aznap egy különleges ebédvendégünk, Adél.

Ő egyelőre áttételesen fogyasztja a főztömet, azonban a médium -aki a férjem itt korábban bemutatott unokahúga- azt mondta, Adél igazán elégedett ezzel a süteménnyel.
Háááát, így megbocsátottam a rútságot.