Translate

2013. június 18., kedd

Idézgetek magamtól: karamellás rebarbaralekvár

Mindig megfogadom, hogy egy bejegyzésbe csak egy receptet írok, de ezt többnyire nem valósítom meg. A rebarbaralekvár receptje is így sikkadt el a tejberizsesben. Pontosabban nem belesikkadt -hiszen a kettő akkor összetartozott-, hanem nem kapott elég hangsúlyt.
Ma viszont Bálint azt reggelizett tanulás közben, így megmutatom újra. Immáron  hangsúlyosan, mert a hozzá készült instant kakaó receptjét gondosan eltitkolom.

Karamellás rebarbaralekvár

Hozzávalók:
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg cukor
  • 65  dkg rebarbara
  • fél citrom
  • 15 szem szegfűszeg
  • 1 mokkáskanál kínai ötfűszer (jó egy darabka fahéj is, vagy egy pici mézeskalács fűszerkeverék)
Egy vastag aljú lábasba beletettem 10 dkg cukrot úgy, hogy a lábas alján szépen elterüljön. Tűzre tettem és hagytam kavargatás nélkül karamellizálódni. Amíg erre vártam, addig felszeleteltem a citromot. A végébe beleszurkáltam a szegfűszegeket.
Az előzőleg lehámozott és kb. 3 mm-es szeletekre vágott rebarbarát belezuttyantottam, hozzátettem a citromot,  felöntöttem kb. 0.5 dl vízzel, majd rászórtam a másik adag cukrot. Gyakori kevergetés mellett lekvár sűrűségűre főztem, majd kihűtöttem.

Persze, ha tartósítani akarjuk, akkor a szokásos üvegbe töltés, fólia, rá tartósító, rá kupak, aztán fejreállítás, majd plédekbe csomagolás nem maradhat el.


Nincsenek megjegyzések: