Translate

2016. október 8., szombat

Fűszeres magpástétom

Nyers és vegán és finom és laktató. Munka szinte nincs vele, azazhogy a borsot meg kell őrölni, és a római köményt összezúzni a mozsárban, de ezzel együtt kb. 10 perc megcsinálni a nagy adag szendvicskrémet.



Az eredeti receptet a Vegavarázson  kerestem. Igen, kerestem, mert biztos voltam benne, hogy Hemanginak van olyan étele, amit én most csinálni szerettem volna, és természetesen volt is. Hagyma nélküli, magból van és nyers. Fűszeres napraforgópástétom a neve. Én alakítottam rajta, mert volt itthon napraforgómag-lenmag-szezámmag keverék, amit kiegészítettem még egy kis napraforgómaggal.

Azt tanácsolom, hogy próbáld ki! Nem drágább, mint az adalékanyagos, sós felvágottak, sőt! Ha idegenkedsz, vagy nincs otthon a hozzávalókból minden, akkor nyugodtan hagyd ki, cseréld le. Pl.: hing helyett tegyél bele 1-2 cikk zúzott fokhagymát, vagy hagymát, vagy mindkettőt, a sörélesztó elmaradhat, köménymagot is tehetsz római kömény helyett, kurkuma nélkül is finom. Azt azért mindenképp hozzáteszem, hogy akár a római kömény, akár kurkuma könnyen beszerezhető manapság, és aki szokott venni kurkuma kapszulát, az olcsóbban megússza, ha igazi kurkumával színesíti az ételeit, és nem kiegészítőket eszik.

Sajnos, a petrezselymet én most kifelejtettem belőle, de a maradékhoz nemsokára keverek, és holnap reggel még finomabb lesz, mint most.

Hozzávalók:
  • 30 dkg napraforgómag, lenmag, szezámmag keverék
  • 1 szelet kápiapaprika 
  • ¾ kk hing (helyette 1-2 cikk fokhagyma)
  • 2 ek élesztőpehely (elmaradhat)
  • egy csipet őrölt feketebors
  • 1 kk őrölt római kömény
  • 1 tk citromlé
  • ¼ kk kurkuma
  • 1 kk só
  • egy csokor petrezselyem apróra vágva
Hemangi 6 órára áztatta be a napraforgómagot, de nekem ez többre sikeredett, mert nem tudtam úgy itthon lenni, hogy betartsam.

Tehát:

Legalább 6 órányi időre beáztatjuk a magokat, majd leszűrjük.

Elkezdjük turmixolni (én aprítógépet használtam), kis idő múlva beletesszük a felkockázott paprikát, aztán újabb kis idő elteltével a fűszereket.

Amikor egyenletes pépet kaptunk, áttesszük egy tálba, és akár rögtön is ehetjük, de ha áll mondjuk egy éjszakát a hűtőszekrényben, akkor még finomabb.

Mi Graham kenyérrel ettük.




4 megjegyzés:

Szera írta...

Örülök kedves Márti, hogy idetaláltam! :)

Márti írta...

Enyém a megtiszteltetés! :) Örülök, ha találsz olyan leírásokat, amik kedvedre valók! :)

Szera írta...

Találok! Az egészen biztos! ♥♥♥

Márti írta...

:)