Almás-túrós sütemény, szinte tészta nélkül

Tovább hangolódunk az őszre, csak ez most nem túl fotogén cucc.

Az uram már egy hete túrós süteményt akart enni. Hát, megcsinálta magának tegnap. Legalábbis szerinte. Ugyanis ma reggel, kávézás közben azt mondta Bálintnak angolul, hogy ő sütötte. Persze, résen voltam, ennyit még én is beszélek "idegen nyelvül", így gyorsan kijavítottam, magyarul. Már tudom, hogy minden hiába, mert ő tényleg azt hiszi, az ő műve ez a sütemény, mert amikor az előbb ideültem megírni a blogbejegyzést, akkor azt mondta: most pedig megkérdezed a cukrászt, hogyan készült? Azt hiszem, nehéz lesz eldönteni, hogy ki csinálta. Ígérem, ez a bejegyzés, mint egy dokumentarista fotó fogja bemutatni a történteket.

Szóval, először is visszatetettem vele az áruházban a túrót, mert mindig morog, hogy a fagyasztóból kellene használni az elfekvő készleteket (az az igazság, hogy túrómániás, szinte minden héten vesz, és nem mindig használjuk el, ezért van belőle a fagyasztóban még mindig...).

Azután elkezdtünk recepteket keresni. Én emlékeztem rá, hogy Bálint egyik gyerekkori szakácskönyvében van egy almás sütemény, amiről azt gondoltam, hogy majd átalakítjuk túróssá, és olyan hozzávalókkal csináljuk, amiket mi szeretnénk használni.  Aztán a könyvből, a felületességünk miatt egy másik almás süti receptjét választottuk ki, már el is kezdtük, mire rájöttem, hogy ennek a tölteléke az alma, nem a tésztában van, mint ahogyan szerettük volna. Ekkor már nem volt más választásunk, a kilakult helyzethez kellett igazodnunk, és igazítani a süteményt.

Mindeközben ő szorgalmasan pucolta az almákat, és kockázgatta is, de nem túl gondosan figyelt az 1cmx1cm-es nagyságra, ezért eléggé rusztikusra sikeredett később a töltelék. A citromlevet én facsartam a vízbe, amibe dobálta az almakockákat.

Aztán az is kiderült, hogy borzasztóan rendetlenek vagyunk. Mindketten úgy tudtuk, hogy van egy egész csomag eritrit a kamrában, ehhez képest 3 bontott dobozt találtunk, amikből alig bírtuk összeönteni a szükséges mennyiséget...

A diót ő darálta, és a kókuszt is ő vette elő a kamrából. Azon együtt vacakoltunk, hogy őrölt zabpehely, vagy szénhidrátcsökkentett liszt kerüljön bele, végül a liszt mellett döntöttünk, közösen.

Én pároltam meg az almát, én vittem ki hűlni a lépcső tetejére, de azután ő keverte bele a túrót, a citromhéjakat, az eritritet és a tejfölt, sőt a tepsibe is ő tette bele addig, amíg egyszerű volt. A tetejét én fejeztem be, a sütőt is én kapcsoltam be, és a tűpróbát is én végeztem. Na, jó, a tésztát is ő keverte ki, de én meg főztem közben, na. Ő pedig a zenét szolgáltatta. Csinibaba mániás, amióta megnézte a filmet az osztályával erkölcstan órán, így a filmzenét hallgattuk, még énekelt és táncolt is egy kicsit nekem, persze előtte ki kellett kapcsolnom Sinatrat, amit épp hallgattam, szerinte az altató zene. Most Django Reinhardt szól, az én kedvemre, ezzel nincs baja, úgy tűnik.
Végül a szeletelést is én csináltam, mert ahhoz meg nincs bátorsága csak vonalzóval.

És akkor, a sütemény, ami persze cukorral és normál liszttel is megcsinálható.

Hozzávalók

A töltelékhez:

• 50 dkg alma
• 1 evőkanál + kb. 2 evőkanál eritrit 
• 1+1 evőkanálnyi citromlé
• 50 dkg túró
• 2 evőkanálnyi tejföl
• 1 zacskó vaníliás pudingpor
• 1 citrom reszelt héja
• 10 dkg kandírozott citromhéj (akár mazsola is lehet, vagy vegyesen)

A tésztához:

• 2 tojás 
• 150 g eritrit (ha cukrot használsz és te sem szereted túl édesen, akkor 12 dkg is elég)
• 25 dkg vaj
• 18 dkg dió
• 10 dkg kókuszreszelék
• 22 dkg szénhidrátcsökkentett liszt
• 1 csomag (15,5 g sütőpor)
• 2 evőkanálnyi zsemlemorzsa (ez lehetett volna őrölt dió, vagy zabpehely)

 A meghámozott, 1x1 cm-es kockákra vágott (a kockákat citromos vízben gyűjtjük, hogy fehérek maradjanak) almát 1 evőkanálnyi vízzel és 1 evőkanál eritrittel megpároljuk és kihűtjük. Ezután összekeverjük a többi hozzávalóval.

A tésztához a tojásokat az eritrittel és a vajjal kikavarjuk. A diót, a kókuszreszeléket, a lisztet és a sütőport összekeverjük. Ezután a két keveréket elegyítjük. Egy viszonylag lágy tésztát kapunk.

Egy 32X19cm-es, sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk a kezünkkel tészta kétharmadát, megszórjuk morzsával, és rásimítjuk a tölteléket.

Ezután a tészta maradék részét rátesszük. Mivel ez egy lágy massza, nyújtani nem lehet. Én úgy csináltam, hogy kis darabonként tettem a töltelékre, egymástól viszonylag egyforma távolságra, és egy villa segítségével elegyengettem. Így a rusztikus töltelékre rusztikus fedél került.

160 fokon (hőlégkeverés) 40 percig sült, ekkor már a kötőtű teljesen tisztán jött ki belőle.

Utólag azt mondom, egy kis durvára vágott dió még jó lett volna a tetejére, de így is tökéletes lett. Ha kibírjuk várni, hogy ne essünk neki forrón, akkor másnap reggel tökéletesen szeletelhető.

Azt még hozzáteszem, hogy a mi süteményeink nem túl édesek, ezért pl. a túrókrémet meg kell kóstolni és édesebbre csinálni, ha valaki úgy jobban szereti.