Translate

2013. augusztus 5., hétfő

Zöldséges, sajtkrémes csirke, blogkóstolóra



A magányos farkas bloggerség felszámolása után felfedeztem a a Blogkóstolót. Először azt gonoltam, fejest ugrom bele, de megijedtem magamtól, hiszen szinte soha semmit nem főzök betű szerint.
Gondoltam, megfegyelmezem magam. Majdnem sikerült is. A fokhagyma- és a vajmániám felülkerekedett, de ettől eltekintve eléggé szabálybetartó voltam.
Amikor  a háziasszony, Kisildi megmutatta a sorsolás eredményét, elsőre nagyon megörültem. Timi ízlésvilága hasonlít az enyémhez, így azt hittem, könnyű lesz választani. Hááát, nem. Ahogy haladtam az olvasásban, mindegyik bejegyzésről azt gondoltam, ezt választom. Döntésképtelenné váltam. Kértem az uramat és a Bálint nevezetű gyerekemet, hogy segítsenek. Végül az uram választása győzött, mert Bálint tortát választott, amit a szülinapjára kap meg hamarosan.

Lássuk tehát az ételt, amit én nagyobb adagban készítettem el, hiszen sokan ebédelünk egyszerre:

Zöldséges, sajtkrémes csirke
  • 1 kg csirkemell
  • 3 db sárgarépa
  • 4 db kisebb cukkini
  • 3 cikk zúzott fokhagyma
  • 4 evőkanál mascarpone
  • 100gr (1db) tejszínes tömlős sajtkrém
  • só, 
  • bors, 
  • kakukkfű
  • oreganó
  • bazsalikom
  • olívaolaj
  • vaj
  • 50 dkg durumból készült penne tészta
A csirkemelleket felcsíkoztam, majd a  répákat és a cukkiniket egy zöldséghámozóval vékonyra szeleteltem.




Vaj és olívaolaj keverékén megpirítottam a csirkét, majd kiszedtem a zsiradékból. Beletettem a zöldségeket, szórtam rá kakukkfüvet, szurokfüvet és borsot, majd tettem rá fokhagymát is (szokásosan késpengével rácsap, majd apróra vág). Mikor a zöldségek már nem voltak teljesen nyersek, de még roppantak, visszatettem a csirkedarabokat. Ekkor sóztam meg, így a zöldségek nem puhultak meg túlságosan.




Rövid ideig kavargattam együtt, majd hozzáadtam a sajtokat és aprítottam rá friss bazsalikomot.




Azt elfelejtettem, hogy még az elején odatettem a tészta főzővizét forrni, és közben az is készült. 10 perc főzés után elzártam alatta a tüzet, hagytam még egy percig állni. Ez épp elég volt arra, hogy a bazsalikom íze és illata is átjárja az ételt.
Leszűrtem a tésztát, még egy nagy adag  bazsalikomot belekevertem a már tűzről levett raguba, áttettem egy tálba és már ettünk is.






Köszönöm Timi, nagyon finom volt! A tortát is megmutatom majd!

2 megjegyzés:

Lujza írta...

Jaj de örülök, hogy ízlett! Mindig tartok tőle, hogy mások mit szólnak majd a receptjeimhez, és elérzékenyülésig tudok örülni :-)

Márti írta...

Tényleg nagyon finom volt és máskor is főzök ilyet is, meg mást is a blogodról. Nagyon tetszik! :)