Translate

2013. július 8., hétfő

Persze, hogy lett tökfőzelék is

Korábban egy évben egyszer, a tökszezon tiszteletére ettünk.
Aztán rákapott az uram is, meg Bálint is, így már legalább kétszer, de leginkább háromszor  főzök. Így pont jó, mert várjuk a következő alkalmat, és soha, egyikünkben sem merül fel negatívumként, hogy már megint ezt "kell"enni.
Épp hogy csak savanykás, intenzív kaporízű, de csak annyi kaporlevél van benne, amennyi számunkra még nem zavaró, és persze, a tökcsíkok ropogósak.
Hozzávalók:
  • 2 kg gyalult tök
  • 1  evőkanálnyi ecet
  • kevés só
  • 2 evőkanál étolaj
  • 1 db vöröshagyma
  • késhegynyi fűszerpaprika
  • 1 db kicsi zöldpaprika
  • 1 db kicsi paradicsom
  • 2 evőkanál liszt
  • 4 dl natúr joghurt
  • 4 dl tejföl
  • 1 nagy csokor kapor
Azzal kezdem a konyhai munkálatokat, hogy a sóval és az ecettel összekeverem a gyalult tököt, majd állni hagyom, amíg rákerül a sor, hogy a főzőedénybe tegyem. Ez fontos része az előkészítésnek, mert az ecettől marad jó ropogós a tök.

A hagymát nagyon apróra vágom, és az olajban, sóval  puhára párolom.
Amíg a hagyma párolódik, a lebőrözött paradocsomot és a paprikát a lehető legapróbbra vagdalom.
Megszórom egy nagyon minimális mennyiségű, tényleg csak késhegynyi fűszerpaprikával a párolt hagymát, ráteszem a paradicsomot és a paprikát, alaposan összekeverem.

Kicsavarnám a tököt a sóból, de nem kell, mert eleve nagyon keveset teszek rá, így igazából nem is enged levet. Persze, aki több sót szeret használni, az ilyenkor csavarja ki, és úgy tegye rá a pörköltalapra.
Ebből a mennyiségből nagyon minimális pörköltalap lesz, így a "bukéját" megadja a főzeléknek, viszont alig, szinte egyáltalán nem színezi meg, nem lesz piros és paprika ízű, ami szerintem nem passzol ehhez az ételhez (tudom, van, akinek fontos, hogy nagyon olyan legyen, de mi így szeretjük), aminek számomra a zsengesége a lényege.

Mivel nem szeretjük, ha túlságosan kapros, de fontos az intenzív kapros íz, kettéveszem a csokrot.
Az egyik felét elnagyolva összevagdalom, betöltöm egy fűszerlabdába, úgy kerül a tök közé és együtt párolódnak, merthogy ott tartottam az előbb, hogy kinyomkodnám a sós lét, ha lenne, és ráteszem a tököt a pörköltalapra.

Csak addig szoktam párolni, amíg egysforma forróvá válik mindenütt, és egyenletesen rotyog.
Ez alatt a pár perc alatt a lisztet elkeverem a tejföllel és a joghurttal, majd ráöntöm a tökre és összeforralom.

Kikapcsolom a tüzet. A maradék, egészen apróra vagdalt kaprot ilyenkor szórom a tetejére, és belekeverem.

A savanykás, tejfölös főzelékeket mi pörkölttel szoktuk enni, így ezt is.

Nincsenek megjegyzések: