Translate

2010. szeptember 5., vasárnap

Ma reggel

Ma reggel jó korán felkeltem, hogy folytassam a tegnap este félbehagyott konyhai munkálatokat, aztán mást csinálok. Elindítom ezt a blogot, amit már régóta tervezgetek. Sokszor mást csinálok, mint amit muszáj, mert én már csak ilyen vagyok. Mindig azt utálom csinálni, amit éppen kell.
Így van ez a főzéssel is. Talán, mivel "nagyüzemben" kell csinálnom, ráadásul többféle irányzat -úgy, mint a húst-hússal és az ovo-lakto vegetáriánizmus, valamint a köztük lévő lehetséges átmenetek- is jelen van a családban, és azt is ritkán tudom előre, hogy éppen hányan eszünk majd. Az is lehet, hogy azért, mert én már csak ilyen vagyok, aki még a saját szabályait sem tartja be mindig.
Nem vagyok az a tervezgetős fajta, hiszen hiába tervezek el előre valamit, nem biztos, hogy azt csinálom később. Így van ez a főzéssel is. Általában úgy kezdek neki, hogy az agyamban van a vonulat, amit az itthon lévő nyersanyagok jelölnek ki, aztán lesz belőle valami, amire később esetleg nem emlékszem, de a többiek szívesen ennének olyat újra. Az uram szerint át kellene hidalni a "mami,Andrisüzeni,olyanhústvigyekgrillezni,mintamúltkor,mertaznagyonfinomvolt." , és a "csináljálmárolyanizétmegint" típusú helyzeteket, amikor állok, nézek, és fogalmam sincs, hogy mit, és főleg hogyan csináltam akkor.
Így született meg ennek a blognak az ötlete. Vagy írok majd ide gyakran, vagy -mivel már ezt is muszájnak érzem majd-, csak ritkán.
Egy biztos, ezt-azt írok bele majd, hogy meg tudjuk nézni. Mi, a család mindenképp...

Nincsenek megjegyzések: