Egyszer, valami FB hozzászólásban
ezt olvastam: „az igazi padlizsánkrém…”. Ott is mondtam, és most is azt
gondolom, nincs ilyen. Többfélét is szoktam csinálni (ebben a bejegyzésben is van egy), és mindegyiket igazinak
érzem, mivel finomak. Azt is
gondolom, hogy aki már egy padlizsánkrém esetében sem tudja kezelni a másságot,
az bizony az emberekkel sem tud elfogadó lenni, elvből és általánosságban ítél,
nem az egyénekkel kapcsolatos tapasztalatából, de ez már egy más téma…
A mostanit, ha névvel szeretném
illetni, akkor az „a felületes és rendetlen háziasszony padlizsánkréme” elnevezést
kapná. Lilahagymával szerettem volna csinálni. Vásárlás előtt belenéztem a
hagymáskosárba, és úgy láttam, van benne az is. Utólag meg kiderült, hogy amit
láttam, az csak hagymahéj volt (nem is jellemzem magam tovább…), így ez a
padlizsánkrém vöröshagymával készült. Viszont cseppet sem lett rosszabb, mintha
lilahagymát tettem volna bele, csak más. Azt is hozzá kell tenni, hogy az
utóbbi évben padlizsánkrémek hagymamentesek voltak. Amióta Lőrinc nem eszik
hagymát, nem teszek bele, hinggel helyettesítem, és úgy is nagyon finomak.
Tehát, a mostani:
3 db közepes nagyságú padlizsánt jó alaposan megsütöttem. Ez úgy zajlik, hogy megmosom, megszárítom, egymás mellé teszem egy kisméretű tepsiben (ezt csak erre használom), és először takaréklángon kezdem sütni, a gáztűzhely legnagyobb rózsáján). Pár percenként fordítok rajtuk egyet, aztán felveszem a lángot és szinte szenesre sütöm, gyakran fordítva rajtuk egyet.
Amikor már annyira meghűlt, hogy elbírja a kezem, óvatosan leszedem a héját. Én lekapargatom a finom füstös részeket a héj belső oldaláról, és a levét is megmentem (sokan lecsöpögtetik). Az így kapott padlizsánbelsőket alaposan összevágom egy széles pengéjű késsel, és beleteszem egy tálba. Ráteszek egy nagy csipet sót, frissen őrölt borsot, majonézt, és jó sok nagyon finomra aprított hagymát. Összekeverem, megkóstolom, és ha kell, utána ízesítek, ha nem, akkor beteszem a hűtőszekrénybe. Finomabb, ha áll egy éjszakát, de persze azonnal bele szoktunk enni, úgy sem rossz.
Nem írtam arányokat. Azért nem,
mert finom, ha túl hagymás, finom, ha kevésbé hagymás, finom, ha túl borsos,
finom, ha kevésbé borsos. A só és a majonéz az, amivel csínján kell bánni,
hiszen azok nagyon „elvihetik”, és kivenni nem lehet belőlük.
A fényképek szokásosan rossz minőségűek, de talán láttatják a lényeget.
A fényképek szokásosan rossz minőségűek, de talán láttatják a lényeget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése