Brutál csípős, savanyú, és kimondhatatlanul finom

Kifogtam egy őrült pasit. Pontosabban: először ő fogott ki engem, amikor elkezdte követni a blogomat. Azután pedig én is figyelni kezdtem az ő őrülten jó ételeit.
Ráadásul a képeit is imádom. Nem megkomponált képek, hanem az ennivaló maga. Úgy láttatja, hogy kedved szottyan az ételbe beleharapni, belekanalazni, nem pedig csendéletet nézegetsz a monitoron.

Szóval, a 32. Blogkóstoló alkalmával a forduló háziasszonya, Lívia - aki a Simone gasztroságai blog írója -, azŐrültSzakácsot sorsolta ki nekem,

Egyrészt imádtam a blogon kutakodni, másrészt nem, mert szinte nem volt olyan étel, amit ne akartam volna megfőzni, vagy megsütni. Végül három bejegyzést választottam ki. Kettőt meg is csináltam, a harmadik is nemsokára sorra kerül.
Ebben a bejegyzésben a Muravidéki sertéskarajt mutatom be. Annyit változtattam, hogy mi zelleres krumplipürével ettük. Azt hozzá kell tenni, hogy ez a ragu nagyon finom. Amíg tartott, Bálint még szendvicsre is tett belőle.

Átmásolom ide az eredeti receptet, és melléírom kisebb betűkkel az én megjegyzéseimet.

Hozzávalók:

 

60 dkg sertéskaraj

2 gerezd zúzott fokhagyma

10 dkg kolozsvári szalonna

10 dkg csemegeuborka

10 -12 dkg ecetes pepperóni (méret függő, kb.8-9db)

1 fej vöröshagyma

1 dl vörösbor

1 ek. liszt

kakukkfű

bors, só

fűszerpaprika, csak a színe miatt (ezt én nem tettem bele)

A sertéskarajt felszeleteljük, kissé megklopfoljuk, majd egy éjszakán át,  fokhagymás - borsos pácban pihentetjük. (Ezt én úgy csináltam, hogy rászórtam a szeletek egyik oldalára a zúzott fokhagymát, elkentem rajta, őröltem rá borsot, csurgattam rá olívaolajat, és rátettem a következő szeletet, így értelemszerűen csak az alső szeletnek volt bekenve mindkét oldala.)

A szalonnát és a vöröshagymát apró kockákra vágjuk, és együtt szépen lepirítjuk.

 

Az uborkát felkarikázzuk (én kockákra vágtam) és az alapra dobjuk, pár perc elteltével, leszórjuk egy csapott evőkanál liszttel.

 

A lisztet elkavarjuk, felöntjük a borral, és kb ugyanannyi vízzel; hozzáadjuk a felkarikázott pepperónit, kakukkfűvel, borssal, sóval ízesítjük, majd kis lángon, lassan összeforraljuk. Csak a színe miatt, egy picike fűszerpaprikával megszórhatjuk, de ez egyáltalán nem kötelező, mert ez inább egy ragu, és nem szaft. (Mondtam az előbb is, hogy ezt én is kihagytam.)

A karajszeleteket megsütjük (forró serpenyőbe tettem az olajozott hússzeleteket, sót szórtam rájuk, hirtelen megpirítottam, majd egy kicsit lefedve pároltam, aztán levettem a fedőt és elpárologtattam a nedvességet), és tálaláskor rákanalazzuk a ragut.

 

Zelleres krumplipürével ettük, és imádtuk. Ezen most vitatkozunk az urammal, ő ezt a szót nem használná, mer'hátmégiscsak, inkább azt kellene írni, hogy nagyon ízlett.