Crostata, az olasz rácsostorta.

A spenóttorta ürügyén emlegettem már itt Halász Zoltánt. Nagy becsben tartom a Panoráma Kiadó gondozásában, 1974-ben megjelent könyvét, melynek címe Gasztronómiai kalandozások Európában. Nekem az 1989-ben megjelent bővített kiadás van meg, melyet egyszer egy kolléganőm, mielőtt kidobta volna a szemétbe (könyvet szemétbe...), behozta a munkahelyünkre, hátha kéri valaki.

Kértem.

Akkor "ismerkedtem" meg Halász Zoltánnal, akiről azt hittem, világjártas séf. Aztán utána olvastam és kiderült, hogy egy jogászemeber, aki újságíró-író-szerkesztőként sokféle érdeklődéssel bírt. A világ sok helyén dolgozott, és tapasztalatait elmesélte könyveiben.
A Wikipédián találtam egy Esterházy Péter által írt rövid jellemzést róla:

„Van, aki az irodalomhoz ért, más a történelemhez, van, aki a gasztronómiához, van, aki utazni tud, van, aki művelt - Ő, ezt együtt hozza, elegánsan és tárgyszerűen és mindig érdekesen: mesél, mesél. Aki ételről, étteremről, ízekről (satöbbi!) ír, az mindenki Halász-tanítvány.”

Számomra ő a konyhapultot, a tűzhelyt és az étkezőasztalt varázsszőnyeggé lényegíti,  jókat utazom a segítségével, legalább gondolatban.

Ezúttal, Olaszország a helyszín, az úti cél pedig a crostata, a rácsostorta.

Egyszerűen, gyorsan elkészíthető sütemény. Halász Zoltán szerint hagyományosan meggylekvárral készül, de más lekvárt is szoktak bele tenni.

Itt jött el az a pont, amikor kitérőt kell tennünk. Tegnap, azt írtam a pogácsás bejegyzésemre érkezett hozzászólásra, hogy "Ilyenkor csak hálálkodunk, hogy mi domboldalon lakunk.". Nos, ha árvíz nem is, de egy felhőszakadás ezután nem sokkal elárasztotta a pincénket. A garázs előtti akna egy pillanat alatt megtelt, és onnan folyt be elölről, hátulról pedig a nyitott ablakokon át. Lőrinc és az uram vizet vödröztek, én pedig süteményt készítettem és közben -hősies vízmentesítősége ellenére- megmerényeltem az uramat.

Tudni kell róla, hogy a birtoklás kedvéért "főz be". 

A lekvárjainket, befőttjeinket, fagyasztott cuccainkat egy őrző-védő szolgálati hadsereg sem tudná jobban védeni, min ő. Fél, hogy hamar elfogy. :)))

Még délelőtt előszedett egy 2009(!)-ben főzött meggylekvárt, hogy ezt beletehetjük a crostataba. Én már korábban fontolgattam, hogy olasz hagyomány ide, vagy oda, a múlt héten készült citromos-gyömbéres eper-rebarbaralekvárral kellene tölteni (recept később, ha rászánom magam). Kerestem a pillanatot, hogy előhozakodhassak az ötlettel, de nem találtam még megfelelőt. Végül a természet elintézte, hogy akciózzunk Violával, kiszedni már úgysem lehet a sütiből alapon.

Mit mondjak! Megremegtek az uram pillái és felcsúszott a szemöldöke, mikor a vízkihordás utáni zuhanyzás közben tudattam vele a fürdőszobában merényletünk tényét, de aztán megbocsátott és jóízűen ette a sütit. :)))

Hozzávalók: (ez a Halász Zoltán által leírt négyszerese, tele lett vele a "nagygáztepsi, és még ki is maradt egy öklömnyi tészta, amit betettem a fagyasztóba és alkalomadtán egy kicsi sütőedényben elkészítek majd):

• 28 dkg vaj (ezúttal tejmentes margarin, mivel vendégségbe is vittünk belőle és a vendéglátónk tejérzékeny)
• 60 dkg finomliszt
• 20 dkg cukor
• 8 tojássárgája
• 4 teáskanál sütőpor
• lekvár

A szokásos kényelmes aprítógépezéssel kezdtem. A lisztet beleöntöttem a tartályba, rászórtam a sütőport, kicsit megforgattam, utána rátettem a felkockázott hideg margarint, és a cukrot. Újra bekapcsoltam a gépet, és addig tartottam úgy, amíg morzsássá nem vált a tészta. Ekkor kiborítottam a konyhapultra és összegyúrtam a 8 tojássárgával.

30 percen át pihentettem. Közben sütőpapírt tettem a nagytepsibe.

A tésztát kettévettem. Az egyik felét lisztezett deszkán kinyújtottam, majd beleküszködtem a tepsibe. Nem volt egyszerű mutatvány a nagy méret miatt.

Megkentem lekvárral.

Újabb kitérő következik, prompt tudósítás:
- Mennyi a lekváros üvegek űrtartalma? 2,5 dl? Ha ennyi maradt a második
  üvegben (mutatom az ujjaimmal), akkor írhatom, hogy 4 dl-nyi lekvár ment
  bele? - teszem fel a kérdést az előbb
- Két üveggel is elhasználtál?-  kérdezi kikerekedett szemekkel, aztán
  szabadkozik:Jóvannanemazérkérdeztem! :))))

Szóval, megkentem lekvárral, kb. 4 dl-nyi ment rá.

A maradék tésztát kinyújtottam, derelyemetszővel csíkokra vágtam és ráfektettem a tortára.

Hőlégkeverésebn 175 fokon sütöttem, kb. 25-30 percig. Mivel az eredeti receptben "Sütőben, mérsékelt lángon sütjük."  csupán az instrukció, így nem állítottam be órát, hanem nézegettem. Ennyi idő alatt lett pirult a széle.

...ééés, most szívesen fogadok ötleteket a pogácsából és ebből megmaradt 12 db tojásfehérje felhasználására! :)