Translate

2020. március 25., szerda

Annak, aki utálja a kelkáposztát és annak is, aki szereti a kelkáposztát

Ez az étel - amellett, hogy a lusta és kényelmes főzők részére non plus ultra - képes arra, hogy felszámoljon minden létező kelkáposztaevéshez kapcsolódó rossz érzést. Sem az állaga, sem az íze nem hasonlítható a főzelékéhez. Friss, könnyed, ha elég ügyes vagy, még ropogós is, és ízes. Nagyon ízes és nagyon szép. A pirult csirkedarabok és a zöld káposzta kontrasztja széppé is teszik.

Nem beszélve arról, hogy alig kell hozzá valami. Azért nem írok mennyiségeket, mert a múltkor sok csirkecomb volt és kevés káposzta, most pedig egy kis maradék csirkemell, és sok káposzta. Mindenhogyan finom.


Hozzávalók:

  • felcsíkozott kelkáposzta
  • felcsíkozott csirkemell, vagy csirkecomb
  • köménymag (elhagyható, mivel ma kifelejtettem  és így is tökéletes volt)
  • egy kicsi darab aprított gyömbér, vagy gyömbérpor (ma az volt benne)
  • 1-2 cikk fokhagyma (ma granulátum volt
  • kevés só
  • kevés bors
  • zsiradék
Kevés olajon nagyon forró serpenyőben megpirítottam a csirkemell csíkokat, majd kiszedtem és félretettem.

Pótoltam az olajat (nem kell sok), amikor  rátettem a felcsíkozott kelkáposztát és pirítottam, szintén nagyon forró serpenyőben, egyet-egyet kavarva rajta, nem baj, ha kissé "megkapja", finomabb a sült ízű kel, mint a párolt.

Amikor kellően megpirult a káposzta, visszatettem a húst, sóztam, borsoztam, fokhagymáztam és gyömbéreztem.

Lefedtem, hogy szottyosodjon, hiszen a só elkezdi kivonni a nedvességet és a pára is lecsapódik a fedőről.

Egy-két perc múlva löttyentettem rá tejszínt és tejfölt ( a múltkor csak tejfölt), összeforraltam, és már kész is volt.



Magában is tökéletes, de nekem muszáj szénhidrátot is enni, így barnarizs volt hozzá.


Forrás: Mautner Zsófia

Szolgálati közlemény: nem tudom, miért kékek a sorok itt-ott, de nincs kedvem újra írni.




2020. március 21., szombat

Lekváros bukta, alacsony szénhidrát tartalommal




Egyszercsak valahogy lett egy fészbukkcsoportom. Tényleg, fogalmam sincs, hogy hogyan. Hobbiszakácsok volt a neve, és egyszercsak az jelent meg, én vagyok az adminja, aki meg alapította a csoportot, valahogy  elveszítette a pozíciót, soha nem derült ki egyikünk számára sem, hogyan állt elő ez a helyzet.

Nos, ez a csoport évek óta egy szunnyadó csoport, és ma úgy döntöttem - szomorú aktualitása van, és remélem, amikor vége lesz annak a rémálomnak, ami igazából még el sem kezdődött - életre keltem.  Át is kereszteltem, most már Karanténszakácsok a becsületes neve, és arra szolgál, hogy az elkövetkezendő szomorú időkben azt mutogassuk, hogy a semmiből is tudunk főzni valamit.

Ha van kedved az elkövetkező időkben ötleteket adni, vagy majd szívesen veszed mások ötleteit, ott a helyed a csoportban, gyere, regisztrálj! Túléljük, és utána újra hobbiból főzünk azt, amihez kedvünk van.

Az első receptem oda:

Leváros bukta
2 dkg élesztővel, 1,5 dl zabtejjel csináltam a kovászt, minimális cukrot adtam hozzá, csak épp annyit, hogy felfusson, DE: LANGYOS VÍZZEL IS JÓ A KOVÁSZ, NEM KELL HOZZÁ SEMMILYEN TEJ
40 dkg lisztbe (8 dkg fehér, a többi teljes kiőrlésű tönköly) öntöttem bele a felfutott élesztőt, tettem bele egy kevés édesítőszert ("negyedannyit" szoktam használni, ami stevia és eritrit keveréke), DE TE HASZNÁLJ 2 EVŐKANÁLNYI CUKROT NYUGODTAN, HA NEM KELL KIKERÜLNÖD ÉS SÜSD FEHÉR LISZTBŐL NYUGODTAN! Aztán az urammal megdagasztattam, a vége felé tettem bele kb. 8 dkg-nyi olvasztott vajat (használj margarint, vagy bármilyen zsiradékot, amit szeretsz). A dagasztás során még egy kis langyos vizet kellett hozzá adni
Konyharuhával letakarva duplájára kelesztettem, aztán téglalap formára nyújtottam, 12 részre vágtam, mindegyikre tettem egy jó adag szilvalekvárt.
A lekvárcsíkra merőlegesen behajtottam a két szemben lévő oldalát, majd a lekvárcsíkkal párhuzamosan feltekertem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, nem túl szorosra egymástól.
160 fokos, NEM előmelegített sütőben sütöttem, mikor megpirult, cukros tej helyett vizezett, édesítőszerrel elkevert tejszínnel meglocsoltam (ennek a keveréknek nincs számbaveendő CH tartalma), majd visszatettem pár percre, amíg beszívta a folyadékot. Nem, nem kifelejtettem belőle a tojást, direkt nincs benne.


2020. február 2., vasárnap

Szendvicskrém gabonakolbászból

Gyorsan elkészíthető, pár perc munkával jó nagy adag szendvicskrémet lehet csinálni, ami aztán ugyanolyan gyorsan fogy, amilyen gyorsan készül.

HOZZÁVALÓK:

  • 10 dkg magyaros tönkölyös gabonarúd
  • 10 dkg tavaszi gabonahús szendvicsfeltét
  • 5 dkg zsiradék (most margarint használtam
  • 1 cikk zúzott fokhagyma
  • kevés (frissen) őrölt bors
  • 1-2 evőkanál mustár
  • 1 kávéskanálnyi füstaroma
  • 2-3 evőkanálnyi napraforgómag "tejföl" (vagy más növényi krém)
Nekem most volt kedvem és időm "játszani", ezért fokhagymanyomóval pépesítettem az előzőleg felszeletelt kolbászokat, de megteszi egy villa, vagy az egész cuccot bele lehet dobni egy aprítógépbe és fél perc alatt kész.

Persze, ha épp nincs magtejföl (nálunk most volt, mert a gabonakolbászok nagy részéből rakott káposzta készült), akkor csinálni kell. Én ZöldElla módon csinálom, nagyon egyszerű.

Tehát, az összetört gabaonakolbászokhoz hozzákeverjük a a többi hozzávalót és már kész is.


Az az igazság, hogy én már tegnap este kanalaztam belőle, de az ízek ma reggelre teljesedtek ki igazán.




2019. december 26., csütörtök

Keksz párhuzamok

Ez egy, pontosabban két vegán keksz. Sem tej, sem tojás nincs benne. Az esetleges hitetlenek higgyék el, hogy így is tökéletesek. (Persze, ha nem vagy vegán, használj nyugodtan vajat. Ha vegán vagy, de borsódzik a hátad a margarin szó olvastán/hallatán, használj kókuszolajat, vagy bármit, amit szeretsz használni.) Ami a lehfontosabb, pár perc alatt elkészülsz a gyúrással és a sütés is gyorsan készen van.


Legelőször citromlekvárt főztem, de az majd egy másik történet lesz, mondjuk holnap este megírom.

A lekvárfőzést követő napon megsütöttem a kekszeket.

A citromos keksz hozzávalói:

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg tisztán növényi margarin
  • 10 dkg eritrit/cukor, vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítő, amit szeretsz használni
  • 1 nagyobb citrom leve és lereszelt héja (persze, kezeletlen héjú)
A lisztet, zsiradékot, cukrot és a citromhéjat összemorzsoltam, majd a citromlével jól nyújthatóra gyúrtam a tésztát (ha nem elég a citrom leve, egy pici vizet tegyél hozzá).
Vékonyra nyújtottam (3-4 mm), korongokat szaggattam bebőle és 175 fokon (hőlégkeverés) 7 perc alatt megsütöttem. Nem kell túlsütni, csak szép rózsaszínű legyen az alja.

Miután kihűltek, kettót-kettőt citromlekvárral összeragasztgattunk.

A csokis-narancsos kekszek hasonlóan készültek, de zabpehelylisztből és így kicsit több zsiradékot igényelnek.

A csokis-narancsos keksz hozzávalói:
  • 25 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg kakaó
  • 1 evőkanál mézeskalács fűszer
  • 20 dkg tisztán növényi margarin
  • 10 dkg eritrit/cukor, vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítő, amit szeretsz használn
  • 1 narancs leve és lereszelt héja (persze, kezeletlen héjú)
  • a tetejére 5 dkg főzőcsokoládé és 2 evőkanálnyi margarin
Épp úgy morzsoltam, gyúrtam, szaggattam, sütöttem, mint az előzőt. Amikor kihűltek a kekszek, olvasztott csokoládéba (a margarint kicsit kisütöttem, és összekevertem az olvasztott csokoládéval). Egy sütőpapírra raktam és miután megszáradtak, bedobozoltam.




 

2019. december 1., vasárnap

Diós, kókuszos, kakaós és üreges

Amikor egy sütemény már másodszor sem sikerül, kovácsolj előnyt a hátrányból és töltsd meg a keletkezett üreget, ezzel ünnepivé varázsolhatod.


Hozzávalók:

"száraz anyagok":
  • 6 evőkanál kókuszreszelék
  • 5 evőkanál darált dió
  • 1 púpozott és 1 lapos evőkanál kakaó
  • 2,5 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 evőkanálnyi negyedannyi édesítőszer (ez 4 evőkanál porcukornak felel meg) 
  • kevés vanília

"nedves anyagok":
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 6 púpozott evőkanál almapüré (aprítógéppel, vagy a "kisbabás" almareszelővel gyártott)
  • 3 evőkanál zabpehelypép (ami a masinás tejcsináláskor megmarad, de lehet helyette simán beáztatott zabpehely, vagy 2 tojás)
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 evőkanál útifűmaghéj (amit 3 evőkanál vízben áztattam előtte (ehelyett is jó 1 tojás), 
  • 3-4 evőkanálnyi zabtejet (ehelyett használj nyugodtan tejet, ha nem vagy vegán)

az üregbe almalekvár (vagy bármi, amit szívesen belepakolsz), a tetejére pirított dió, mogyoró, mandula, én a múltkor diót, most mandulát használtam, késsel felaprítva

Ahogyan készült:

A száraz anyagokat összekevertem, hozzáadtam a nedves anyagokat és az adagoló evőkanállal jól elegyítettem, majd egy gyümölcskenyérformába belesimítottam, és 175 fokon 15 percig, azt követően 120 fokon még 10 percig sütöttem (tűpróba).

Aztán feldühödtem, hogy most is beesett a közepe. Mérgemben kitaláltam, hogy egy kicsi üveg almalekvárt (amit én csináltam) belepakolok az üregbe, és megszórom pirított mandula vagdalékkal.
Most meg csak reménykedem, hogy legközelebb is beesik a közepe! :D







2019. november 4., hétfő

Zöldséges gesztenyekrémleves karácsonyra


Nos, bekövetkezett a FB-on keringő "ezt nem neked főztem, hanem a FB-ra, a tied ott van" esete.. Ugyanis az uram érezte az illatokat, meg is kóstoltattam vele  a levest, és a végén meglepődött, hogy nem ezt esszük ebédre, bármennyire is ízlett neki... Megértette - azt nem mondom, hogy örült is neki -, hogy a 108.hu magazin kérésére főzök karácsonyi ételt, ezért először le kell fényképeznem és csak utána ehetünk belőle. Aznap nem volt módom a fényképezésre, de tegnap a Bálint nevezetű itthon ebédelt, és jól belakmározott belőle. Biztosított arról, hogy nagyon alkalmas a karácsonyi vegetáriánusleves szerepkörre, na meg végre az apukája is ehette és megegyezett a véleményük.
Ami háziasszonyi szemmel fontos: alig kell hozzá valami, és mindössze 3 fűszerrel intéztem az ízesítést is, tehát éppen jó arra, hogy kevés munkával kerüljön az asztalra finom étel.

Az alaprecept a már többször emlegetett Halász Zoltán könyvből való, a fűszerezés az én kitalációm. Hozzáteszem, normál feketebors, kis szerecsendió, bármi, amit hozzáillőnek találunk és a kezünk ügyében van, jó hozzá, nem kell szaladni a fűszereshez.

Hozzávalók (4-5 személyes adag lett):
  • 1-2 evőkanálnyi zsiradék (én vajjal csináltam, de ha vegán vagy, használj növényi zsiradékot)
  • 1 db finomra vágott vöröshagyma
  • 1 darabka zeller (egy vastagabb szeletet vágtam)
  • 3-4 db sárgarépa
  • 2 db petrezselyemgyökér
  • 15 dkg-nyi főtt gesztenye
  • 1 liter zöldség alaplé (ha nem érzed úgy, hogy elkárhozol tőle, használj nyugodtan vizet és leveskockát)
  • 3 szem csillagánizs
  • 2 közepes darab szerecsendió virág
  • 10 szem szecsuáni bors
  • kevés petrezselyemzöld a tetejére
  • levesbetétnek pedig pirított kenyérdarabkák
A vajon puhára pároltam a hagymát, egy kevés sóval, hogy az általa kivont víztől párolódjon és ne piruljon.

Második lépésként a feldarabolt zöldségeket is beletettem, jól átforrósítottam, és felöntöttem 1 liter zöldséglével, majd beletettem a főtt gesztenyét is. 

Egy fűszerlabdába betettem a fűszereket és belepottyantottam a fazékba.

Szép lassan forraltam, amíg a zöldségek megpuhultak. Ekkor kivettem a fűszerlabdát és összeturmixoltam a levest.

Teljes kiőrlésű tönkölykenyeret pirítottam és csillag alakú kiszúróval csinos levesbetéteket gyártottam a szeletekből (a hulladék jó lesz morzsának, természetesen nem dobom ki).





2019. november 1., péntek

Rántott csirke és emlékezés



Nem, nem a csirke receptje miatt írom ezt, hanem a nagyszüleim miatt.

Ezen a napon (is) mindig sokat gondolok rájuk. Meg kell mondjam, nem szeretek temetőbe járni - nem is szeretném, ha majd annak idején engem sírba temetnének -, viszont van két sír, ami mellett mindig elbőgöm magam...
Az egyik a Sanyié, aki Éva nagynéném férje volt, és az idén 20 éve, hogy úgy döntött, elég volt a földi létből, és ezt azóta sem tudtam megemészteni. Látom magam előtt, ahogy mosolyog, látom magam előtt, amikor kitalálja, hogy ne maradjon el a szalonnasütés azért, mert szemereg az eső, és előveszi az esernyőket, és folytatjuk a sütögetést, látom magam előtt, ahogy megérkezik hozzánk a  házunk vízvezeték rendszerét megcsinálni és elhozza Szerencsről a "fél házat" ajándékba, mert nem elég, hogy a munkáját adja, mást is adnia kell. ...és látom magam előtt a koporsóját, és nem tudom elfogadni az elfogadhatatlant, már húsz éve...
A másik a nagyszüleimé, Szerencsinagyié és Szerencsinagyapáé. Ehhez hozzá kell tenni, nagyapa nem is volt a nagyapám, de ha az lett volna sem kötődhettünk volna jobban egymáshoz... Amikor már hatszázmázsa voltam, ő meg nagyon öreg és beteg, akkor is az ölébe ülhettem... Amikor december elején voltunk náluk, és itthon felejtettem a  sálamat, akkor elővette a szekrényből a sálait, és választhattam belőle, örökbe, azóta is hordom... amikor kétségbe voltam esve a Viola állapota miatt, akkor vigasztalt, bátorított és erősített... amikor kislány voltam, nyári ruhát varrt nekem a nagyapám, aki egyébként méhészkedett, szőlészkedett, földet művelt, traktort vezetett és szezonban cukorgyári munkás volt, de a háború előtt úriszabó, Budapesten a Váci utcában... karácsonykor felvette a hosszúkabátját, nyakkendőt is kötött és elmentünk együtt a templomba... hallgattuk együtt a Szabadeurópát, és megtanított rá, hogy mi az... és volt egy titka is, amit csak felnőttkoromra fejtettem meg: nem értettem az óriási szőlőpogácsákat (cefre) az udvarban és nem értettem, hogy időnként éjszakánként miért jár ki svájcisapkában, csíkos fürdőköpenyben a nyárikonyha mögötti helyiségbe, aztán egyszercsak felnőttként kitaláltam, hogy hogyan lett a mandulalikőr, amit nagyi csinált és beledughattam a nyelvemet... És aztán nagyi... sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem emlegetem az ő ételeit itt a blogban, aztán rájöttem, én ő vagyok... úgy főzök, ahogy ő, csak nem olyan láthatatlanul, ahogyan ő... úgy tálalok, ahogyan ő... olyan ételválasztási szabadságot adok a családtagjaimnak, amilyet ő adott nekünk... és olyan vendégszerető tyúkanyóvá váltam, amilyen ő volt... Igazából még mindig nem értem, hogyan tudta azt a rengeteg ételt a családnak és a nem családnak - mert egyébként mindenkit családtagként kezelt, aki oda betért - az asztalra varázsolni úgy, hogy közben játszott velünk, énekelt nekünk, és szinte soha nem veszekedett... hogyan tudta megcsinálni, hogy a szüretek idején olyan sokféle és olyan nagy mennyiségű étel és sütemény, kelt kalács volt, közben főzött a szőlőben is üstben, és este forró volt a húszliteres fazékban a töltöttkáposzta... és rágózott velem... és megengedte, hogy úgy egyem a vajat, mintha szalonnáznék, mert úgy szerettem, hogy kis szeletkéket vágtam belőle a kenyeremhez... és megengedte, hogy kisgyerekként is nagyon csípősre csináljam a húslevesemet, mert úgy szerettem...  és egyes nénikkel úgy köszöntek egymásnak, hogy "pá", én meg imádtam hallgatni... és szép színes ruhákban járt, idős korában is szerette a világos és a vidám színeket... és imádtam, amikor nagyapát Andrisnak, vagy öregnek szólította... és imádtam, hogy az udvarukban lakó albérlő család is olyan volt, mintha a családunk része lett volna... és imádtam a hortenziáit és a labdarózsáit, meg a gyönyörű muskátlikat a járdán és az ablakokban... és imádtam, amikor majd' az összes unokája nevét felsorolta, mikor valamelyikünket meg akarta szólítani (Henikemártikaorsikamónika)...

Beszélnem kell a családunkról is... kisgyerekként nem értettem, hogy az anyukám és apukám testvéreinek a házastársai "anyukának" és "apukának" szólítja a nagyszüleimet, de az apukán testvéreinek egy része nagyapát "Bandibácsinak", nagymamát "Zsuzsókanéninek" szólította. Aztán persze elmesélték: volt egyszer az én nagymamám és az igazi nagyapám, aztán a nagymamám egyik lánytestvére, meg az ő férje. Aztán a nagyapám is és a nagymama testvére is meghaltak a háborúban, így nagymama két kisfiúval, a sógora pedig 3 fiúval és egy lánnyal özvegyen maradt. Aztán közösen nevelték a hat gyereket, és lett egy közös gyerekük is. A hét gyerek úgy élt, mintha mindnyájan édestestvérei lettek volna egymásnak, aztán jöttünk mi, az unokák, majdnem húszan lettünk, és soha eszünkbe nem jutott, hogy igazából nem is unokatestvérei vagyunk egymásnak. És ez már így is marad...

És, hogy miért a rántott csirke? Mert ezen a napon, november elsején mindig azzal vár minket nagyi. Akkoriban nagyon hideg volt már ilyentájt.. Suli után felültünk a testvéremmel a vonatra, és 2 órakor már a cukorgyár kapujánál vártuk nagyapát és anyát. Négyesben hazasétáltunk, ettünk rántott csirkét,, ami ropogós volt, ugyanakkor omlós is. Aztán ötösben elmentünk a temetőbe, gyertyát gyújtani. Mire végigjártuk az összes sírt, jól átfáztunk, aztán hazamentünk, és a sparhelt sütőjében melegen tartott rántott csirke maradékát ettük, ami után mindig került egy kis palacsinta is...  Aztán beültünk a Skodába és nagyapa hazavitt minket.

Nos, így leírva talán nem túlságosan érdekes, engem viszont mindig megérint ez a nap, nagyon szeretek visszagondolni ezekre a régi időkre, és azt is szeretném majd, ha olyan nagyszülője tudnék lenni a majdani unokáimnak, amilyenek az én nagyszüleim voltak nekem.

A csirke hozzávalói:
  • személyenként 2 csirkedarab
  • liszt
  • tojás
  • nagyszemű morzsa
  • olaj
Le szoktam bőrözni a csirkedarabokat. A combokat a csontok körül alaposan meg szoktam ütögetni a klopfolóval, hogy jól fellazuljon, mert nem szeretném, ha véres maradna a csont körül. A mellet ilyenkor nem szoktam kicsontozni, csonttal együtt vágom darabokra, keresztirányban. Így sokkal ízesebbre, szaftosabbra sül, mint a filé (persze, ez nem jelenti azt, hogy filét soha nem csinálok). Minden darabot megszórok sóval, és félreteszem addig, amíg a panírozáshoz előkészülök.

Felverem a tojásokat (teszek bele egy kis sót), egy edénybe lisztet, egy másikba morzsát teszek. Itt el kell mondanom, hogy utálok panírozni, ezért kifejlesztettem a számomra legkevésbé macerás panírozási módot. A lisztet és a morzsát is egy-egy 2 literes fagyis dobozba teszem, mert így nem kell kézzel hozzáérnem a húsdarabokhoz és nem ragad a kezemre semmi. Egy villával alányúlok a húsdarabnak, belepottyantom a lisztbe és bátran megrázom a dobozt. Amikor már mindenütt lisztes. újra alányúlok a villával, beleteszem a tojásba, ügyesen beleforgatom, vigyázva, hogy ne szúrjam meg. Ha már jól bevonta a massza a húsdarabokat, újra alányúlok a villával, beleteszem a morzsás dobozba, és szintén alaposan összerázom.

Közben olajat forrósítok. Amikor egy beledobott morzsadarab már  azonnal sülni kezd,  elég forrónak nyilvánítom, és beleteszem a csirkedarabokat. Leveszem a lángot takarékra és fedőt teszek a serpenyőre. Úgy kb. 4-5 perc múlva megfordítom a húsdarabiokat, visszafedem, és újabb kb. 4 perc következik. Aranybarnára sütöm, majd egy magas falú, papírtörlőkkel kibélelt edénybe (fazék) teszem. Tapasztalatom szerint így nem marad olajos, nem hűl ki és ropogós marad.

Hát (nem túl) röviden, így csinálom én a rántott csirkét, ami épp olyan finom, mint a nagyimé volt. 


középen nagymama és nagyapa, a dédnagymamám ölében padig nagyapa és nagymama közös gyereke, Éva (azt mondanom sem kell, hogy a dédnagymamám valóban nem a dédnagymamám

a tornacipős én vagyok, a gulyásleveses tálat pedig nagyi fogja