Translate

2019. január 20., vasárnap

Télies piskótatekercs, ami könnyed, és inkább savanykás, mint édes


Nos, amikor a kövérség kezdi megbosszulni önmagát, a kövér meg mégis édességre vágyik, akkor elkezd gondolkodni az ember, hogy mi a fenét találjon ki.
Aztán ezt találja ki.
Finom, nem túl édes (lehet persze édesebbre is csinálni, de ez így is nagyon finom), és belekerültek a kamrában hetek óta kallódó birsek is.

Először a lekvárt csináltam meg, aztán, amíg hűlt, elkészült a piskóta is.

Hozzávalók:


A lekvárhoz:
  • 3 birsalma
  • 3 rúd fahéj
  • 1 db csillagánizs
  • 1 db kezeletlen citrom lereszelt héja
  • 0,5 citrom leve
  • 2 kávéskanálnyi mézeskalács fűszer
  • 3 evőkanálnyi cukor (helyette eritritet használtam)
  • 1 evőkanálnyi keményítő (helyett és útifűmaghéjat használtam)
A piskótához:

  • 2 evőkanálnyi őrölt zabpehely
  • 1 evőkanálnyi teljes kiőrlésű liszt
  • 2 evőkanálnyi kókuszreszelék
  • 2 kávéskanálnyi mézeskalács fűszer
  • 5 nagyobb tojás szétválasztva
  • 2 evőkanálnyi víz
  • 5 evőkanálnyi cukor (helyett én eritritet használtam
A héjastól felkockázott birsalmát (amíg pucoltam és daraboltam, citromleves vízben állt, hogy ne barnuljon meg) kevés vízzel és a fűszerekkel gyorsfőzőben puhára főztem.
Botmixerrel pürésítettem, belekevertem az útifűmaghéjat (használj nyugodtan keményítőt) és az édesítőt, majd újra összeforraltam, aztán áttettem egy vékony falú edénybe, hogy mihamarabb kihűljön.

Ezután megcsináltam a piskótát.

Bekapcsoltam 170 fokra (hőlégkeverés) a sütőt.

Összekevertem egy tálkában az őrölt zabpelyhet, a lisztet és a kókuszt.

A fehérjékből kemény habot vertem.


Az édesítőt és a tojássárgákat fehéredésig habosítottam, beletettem a vizet, és tovább kevertem.


Amikor egy könnyed, habos-vizes massza lett, kanalanként beletettem a lisztes keveréket. Ezt követően - még mindig a habverővel - 2 evőkanálnyi tojáshabot belekevertem, azután pedig egy kézi habverővel belekevertem az evőkanalanként adagolt tojáshabot, úgy, hogy minél több levegő kerüljön bele.


Az elkészült piskótát egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, elsimítottam és 12 percig sütöttem.

Amikor megsült, kiborítottam egy nedves (alaposan kicsavart) konyharuhára, lehúztam a papírt, többször feltekertem, majd végül egy száraz konyharuhával tekertem fel és benne hagytam, amíg kihűlt.

Legvégül megkentem a lekvárral és újra feltekertem.




Hagytam egy kicsit állni, aztán felszeleteltem. Nem tartottuk szükségesnek, hogy szórjunk rá "porcukrot", de persze ez ízlés kérdése.



























2019. január 6., vasárnap

Kolbásszal töltött karaj és tejfölben panírozott karaj

Mivel a fagyasztószekrényünkben bujdokoló szép nagy darab karajnak két fele volt, ezért kétféle étel lett belőle (hahahahaha :D).

Az egyikbe beledugtam egy darab gyulai kézműves kolbászt (én ezt úgy szoktam, hogy a kenyérvágó kést - ami egy hosszú, vékony, párhuzamos oldalú penge, óvatosan átszúrom a karaj közepén, és kicsit meg is mozgatom benne, hogy a kolbász könnyen belecsússzon) , belehempergettem fokhagymagranulátum (igen, képes vagyok ilyen képtelenségre is) és őrölt bors keverékébe, nagyon forró zsírban körbepirítottam egy serpenyőben, aztán szórtam rá sót, öntöttem alá vizet, szórtam bele egy kis chilipelyhet, és szép lassan, időnként fordítva rajta egy negyedet, fedő alatt puhára pároltam, majd újra körbesütöttem, amikor már elpárolgott a folyadék.
Az elkövetkezendő napokban nagyon jól mutat majd szendvicsek belsejében, úgy gondolom.
Nem sorolom fel külön a hozzávalókat, hiszem megtettem, amíg leírtam. Az lényeges, hogy a kolbász ne legyen hosszabb, mint a hús, mert a párolás/pirítás közben a karaj rövidebbé válik és az esetlegesen kilógó kolbász nagyon kiszárad.


ilyen volt az első körbepirítást követően
A másik fele kicsit izgalmasabb lett.
Még régebben láttam egy, a neten keringő felvételt, amikor a csirkemell panírja tojás helyett tejföllel készül. Úgy emlékszem, hagyma is volt benne. Arra persze én lusta vagyok, hogy megkeressem, így a magam gondolatai alapján csináltam.
Hozzávalók (mondjuk, 4 adag, ha fejenként 2 szelet húst számolunk):
  • 8 szelet karaj
  • kb. 2-3 dl tejföl
  • 4 evőkanálnyi liszt
  • 1 kisebb fej nagyon finomra összevágott vöröshagyma
  • 2 kisebb cikk zúzott fokhagyma
  • őrölt bors
  • zsemlemorzsa (én durvára őröltet szeretek használni)
  • olaj a sütéshez (nem sütöttem bő olajban, csak annyiban, ami félig ért a szeleteknek)
A karajszeleteket kicsit "megkalapáltam", és megsóztam. 

Ezután összekevertem a tejfölt a nagyon finomra vagdalt vöröshagymával, a zúzott fokhagymával és a frissen őrölt borssal.

A hússzeleteket lisztbe mártottam, aztán a fűszeres tejfölmasszába (mivel ez sűrűbb, mint a tojásmassza, nem túl könnyen tapad, kicsit rá kell segíteni egy villával, de nincs különösebb időigénye, gyorsan lehet vele haladni), majd a zsemlemorzsába.

Amíg az első két hússzeletet paníroztam, megforrósítottam az olajat. Amikor beletettem a szeleteket, lefedtem a serpenyőt és levettem a lángot takarékra. Kb. 2 percig sütöttem az egyik oldalát, aztán átfordítottam, és megsütöttem a másik oldalt is (én végig fedő alatt szoktam).

Amíg két szelet sült, addig a következő 2 szeletet bepaníroztam, így nem volt idő arra, hogy a tejföl eláztassa a morzsát, finom ropogósra sült.

Azt még el kell mondjam, hogy a második "forduló" után kitöröltem a serpenyőt egy papírtörlővel, és friss olajat tettem bele, hogy ne éghessen meg a lehulló morzsa.

Sült paprikával és sült lilahagymával elkevert párolt kölest és savanyúságot ettünk hozzá.



Szokásosan estefelé készültek a képek, amikor fényviszonyokról beszélni sem érdemes...

2018. december 31., hétfő

Korhelysaláta


Úgy, kb. 15 évvel ezelőtt tanultam egy kolléganőmtől, Ujvári Vikitől.

Nagyon ritkán eszünk majonézes cuccot. Pontosan: évente kétszer franciasalátát, kétszer krumplisalátát, egyszer-kétszer majonézes tojást, aztán szilveszterkor és újév napján ezt. Brutál csípős és jó savanyú. Imádjuk. Nem győzök belőle eleget csinálni. Azt azért hozzá kell tennem, hogy el lehet készíteni nem csípősre is, bár ennek éppen az az értelme, hogy nagyon csíp, és hogy nagyon savanyú.

Nehezen írok pontos arányokat, mert én sem szoktam nagyon tartani, csak nagyjából veszem a hozzávalók mennyiségét, de azért megpróbálom. Nincs kőbe vésve semmi, nyugodtan el lehet térni attól, amit én itt leírok.
Egy dolog azonban nagyon fontos (és most nem röhög!), ez pedig a hozzávalók aprításának a sorrendje. Méghozzá azért, hogy ne legyen hagymaszag a lakásban, ne legyen hagymaszagú a kezünk, ne legyen hagymaszagú és lila színű a vágódeszka sem, és a csípőspaprikák szeletelése során a bőrünkre kerülő kapszaicin is  szépen le tudjon ázni (tényleg nem röhög, ez nagyon fontos! :D ). Ha először a tartármártás kerül a tálba, és a hozzávalók itt leírt sorrendjében vágunk össze mindent, akkor ez így is lesz.

Tehát (ezekből a hozzávalókból valamennyivel több, mint 2 liter saláta lesz):
  • egy jó nagy adag (5-6 dl-nyi) tartármártás (én úgy szoktam, hogy ha esetleg kevésnek bizonyul, amit előre megcsinálok, akkor készítek még hozzá annyit, hogy biztosan elég legyen)
  • 4-5 db kisebb lilahagyma, vékony szeletekre vágva
  • 30 dkg-nyi cseresznyepaprika, magostól felszeletelve
  • 30-40 dkg-nyi almapaprika (ennek most a fele volt csípős, de esetenként a teljes mennyiség az), negyedekbe vágva, kimagozva, vékonyra szeletelve
  • 30-40 dkg-nyi savanyú uborka, hosszában felszeletelve, keresztben vékony csíkokra vágva
  • 50 dkg-nyi savanyúkáposzta, apróra vágva








Amikor már minden benne van a tálban, alaposan összekeverjük, eszünk is belőle, mert nem bírjuk megállni, hogy ne, a többi pedig bekerül a hűtőszekrénybe.


Szilveszter este eszünk belőle malacsülthöz, aztán újév reggelén eszünk belőle virslihez, azután délben lencsefőzelékhez (nem szoktunk tejfölt tenni bele, bőven megfér mellette a tányéron), és amíg van belőle, folyamatosan mindig, mindenhez.

2018. december 25., kedd

Flódni

Évek óta nézegetem az egyik FB csoportban Kempfner Zsófia gyönyörű flódnijait, és minden decemberben elhatározom, hogy megcsinálom. Az idén végre tényleg meg is tettem. Zsófia nagyon kedves volt, felhívott engem és nagyon sokat segített, minden érdemes praktikát elmondott. Ezúton is köszönöm! :) Beszélgetésünkből az derült ki, ami az én szívemnek nagyon kedves: semmi nem szentírás, kedvünkre alakíthatjuk bizonyos kereteken belül a süteményt. Így a dió- és a máktöltelék végül Winter Viki bejglitölteléke nyomán készült, az almatöltelék a mi almáslepényünké (csak borral is ízesítettem), a szilvalekvár pedig a mi szilvalekvárunk. (Sajnos a linkeket nem tudom egyforma színűre állítani...)



A recept (ahogyan végül én csináltam):

Először a töltelékeket csináltam meg, hogy a főzötteknek legyen ideje kihűlni.

Máktöltelék:
  • 20 dkg darált mák
  • 12,5 dkg kristálycukor
  • 0,5 kávéskanál őrölt fahéj
  • fél citrom lereszelt héja (kezeletlen citrom)
  • 2 evőkanál baracklekvár
  • kb. 7- 8 cl bor
Diótöltelék:
  • 20 dkg darált dió
  • 12,5 dkg kristálycukor
  • 0,5 kávéskanál őrölt fahéj
  • fél citrom lereszelt héja (kezeletlen citrom)
  • 2 evőkanálnyi baracklekvár
  • kb. 7- 8 cl bor
Mindkét esetben beleöntöttem egy lábasba a cukrot, ráöntöttem a bort, és lassan összeforralta, vigyázva arra, hogy ne kezdjen el karamellizálódni. Amint elolvadt a cukor, lekapcsoltam alatta a lángot és belekevertem a hozzávalókat, a baracklekvár kivételével. Amikor meghűlt, annyi baracklekvárt kevertem bele, hogy kényelmesen kenhető, illetve elteríthető legyen majd a tésztalapokon.

Almatöltelék:
  • 1 kg reszelt alma
  • 2 evőkanálnyi cukor
  • 2 kávéskanálnyi fahéj
  • 1 dl-nyi bor
Mindezeket összekevertem egy tálban és addig állt, amíg a süteménykészítésnek abba a fázisába értem, amikor bele kellett tenni a tepsibe. 

Szilvalekvár:
  • kb. 4-5 dl-nyi, kenhető állagú (ha nagyon kemény, langyos vízzel kenhetővé lehet tenni, vagy össze is lehet forralni)
A tészta hozzávalói:
  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • annyi bor, hogy könnyen gyúrható, nyújtható tésztát kapjunk
A kenéshez:
  • 1 db tojás, felverve
A hozzávalókat összegyúrjuk, 5 részre osztjuk, és egyenként kinyújtjuk (persze nem előre, mindig akkor, amikor az előző tölteléket elsimogattuk). Zsófia tanácsára az első lapot nagyobbra hagytam, így az követte a tepsi vonalát, és jól megtámasztotta alulról az egész cuccot. Ez egy kb. 32x19 cm-es tepsibe való adag, lényeges, hogy vékonyak legyenek a tésztalapok.

Amikor kész lettem a tészta 5 részre osztásával, megliszteztem a gyúrótáblát, és körberajzoltam a tepsi alját (mindig így szoktam, ha lapokat sütök, mert így megfelelően tudom kontrollálni a lapok méretét), és elkezdtem kinyújtani a lapokat.

A sütőpapírral bélelt tepsi aljára fektettem az első lapot, eligazgattam, hogy egy kicsi pereme is legyen, jól lenyomkodtam a tenyeremmel és nagyon alaposan eloszlattam rajta a máktölteléket. Jól le is lapogattam, hogy a lehető legegyenletesebb és legtömörebb legyen. Attól tartottam, ha nem így teszek, akkor esetleg a szeletelés során elcsúszik majd, hiszen nagy súllyal kell majd megbirkóznia.

Aztán jött a második lap, szintén körülrajzolva a lisztben a tepsi, aztán vékonyra nyújtva a tészta, jól lelapogatva, utána a diótöltelék, alaposan elegyengetve és óvatosan lelapogatva.

A harmadik lap ugyanúgy, mint az előzőek. Szétterítettem rajta az alaposan kifacsart almatölteléket (hozzá tartozik az igazsághoz, hogy egy keveset kihagytam belőle, a vélt szétcsúszásveszély miatt, de utólag úgy vélem, kár volt), jól elegyengetve, lelapogatva

A negyedik lapra került a szilvalekvár.

Az ötödik lappal befedtem, jó alaposan lenyomkodtam, majd bekentem tojással. Ezt követően nem mertem villával szurkálni, mert attól tartottam, ha nagyon belenyomom, szétszakad a tészta, ha meg nem szúrom mélyre, akkor... Szóval, hogy nézett volna ki életem első flódnija robbantva... Ezért fogtam egy őskövület fém harisnyakötőtűt (1983-ban vettem Szerencsen), és azzal szurkáltam meg. Hááát, mit mondjak, legközelebb hústűvel szurkálok inkább, hogy ne ilyen komoly (by Gáspár Zsuzsa :D ) lyukak legyenek.

140-150 fokon sütöttem, 2,5 órán át.

Úgy vélem, szép is lett, de az biztos, hogy nagyon-nagyon finom.

felülnézet, komoly lyukakkal

a nagy szélteszt :D soha nem teszek olyan süteményt az asztalra, aminek nem vágom le a szélét, azonban ezek a levágott darabok a legkedvesebb csemegéink
szeletelés közben

a végeredmény

2018. augusztus 26., vasárnap

A leggyorsabban elkészülő pogácsa

Tegnap ketchupfőzés volt nálunk. Ma reggel kitaláltam, hogy a kóstolását pogácsával ejtjük meg, mivel az az egyik legjobb dolog a tunkoláshoz (Bálint sokéves tapasztalata szerint). Na, persze, nem akartam a bűnösnél is bűnösebb lenni, ezért a klasszikus túrós pogácsa hozzávalói közül a liszt egy részét őrölt zabpehelyre cseréltem. Ami még nagyon fontos ezzel a pogácsával kapcsolatosan, hogy miután összegyúrtuk, azonnal süthető, így nagyon hamar elkészül.



Na, nem mondom, hogy sokkal kisebb a lelkiismeret-furdalásom, mintha az eredeti változat szerint csináltam volna, na, de mindegy is, a többiek nem kövérek, csak én vagyok az...


Hozzávalók:

a tésztához
  • 50 dkg liszt (most a fele őrölt zabpehely volt)
  • 50 dkg vaj
  • 50 dkg túró
  • 1 lapos evőkanálnyi só
a tetejére
  • 1 felvert tojás (ha valamiét nem eszel tojást, nyugodtan elhagyhatod)
  • pár dkg félkemény sajt (trappista, edami, cheddar, stb.)
  • magok (én most lenmagot és szezámmagot használtam, de napraforgó és tökmag, vagy bármi, amit szeretsz használni)
A lustaságom és kényelmességem eleve meghatározza, hogy egyszerűen csinálok mindent, ezért beleöntöttem a hozzávalókat az aprítógépbe (ha te nem vagy lusta, vagy nem áll a rendelkezésedre, akkor a lisztet morzsold el a vajjal, és a túróval, aztán ezek szép lassan összeállnak), aztán kiborítottam a konyhapultra, majd laza mozdulatokkal átgyúrtam. Mivel viszonylag ragacsos massza, ezért alá kell lisztezni a nyújtás előtt.

1-1,5 cm magasra nyújtottam, megkentem tojással, rászórtam a magvakat és ráreszeltem a sajtot (ha nem használsz tojást, mindenképp a magokat szórd először, hogy a sajt rá tudja ragasztani a tészta felületére), kis átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrtam, az uram elrendezgette a tepsin, és 180 fokos hőlégkeverésben sütöttük meg, kb. 20-25 perc alatt.
Kívül ropognak, belül omlósak.




....és, hogy ország-világ meglássa, mennyire ki bírjuk tolni a határokat, megmutatom a kis szendvicskéket is, amiket gyártottunk a tányérjainkon, csak a fénykép nagyon rossz minőségű lett...
juhsajt, natúr krémsajt és csípős füstölt kolbász van a pogácsákban







2018. július 9., hétfő

Cukkinis-paradicsomos csirkemell

Na, ez az az étel, amiből jól tudsz lakni akkor is, ha nem szereted különösebben a cukkinit. Nincs ízetlen, vizes, opálos, nemistudommilyentextúrájú izééébe harapás. Van egy finom, színes, fűszeres ragu, ami feldíszíti és megízesíti az egyébként nagyjából unalmas csirkemellet. És tényleg nincs eszedben, hogy cukkinit (is) eszel.
Azt diszkréten nem emlegetem itt fel, hogy vettem az áruház csomagolásmentes részlegén "kölest", amiről akkor derült ki, hogy kuszkusz, amikor kétszeres mennyiségű vízben pároltam, és még a főzési idő fele sem telt el, már tele volt a felülete "kürtőcskékkel", mintha megfőtt volna a köles. Elcsodálkoztam, megkóstoltam, és meglepődtem... Az már soha nem derül ki, hogy az áruházban volt rossz tárolóban a kuszkusz, vagy amíg odaértem a mérleghez, addigra elfelejtettem, hogy mit töltöttem a zsákocskába, viszont szemüveget kell cserélnem, az biztos...


Hozzávalók (5-6 adagnyi):
  • 3 kis szelet füstölt szalonna felkockázva
  • 3 dkg-nyi vaj
  • 2 kisebb hagyma apróra vágva
  • 1 kápia paprika felkockázva
  • 1-2 szál zöldhagyma, szárastól karikára vágva
  • 1 közepes cukkini héjastól, magostól
  • 3 cikk fokhagyma
  • őrölt bors
  • 2 kávéskanálnyi szárított bazsalikom (vagy pár levél friss)
  • 50 dkg-nyi, ujjnyi darabokra vágott csirkemell
  • fél doboznyi paradicsomkonzerv (darabolt)
  • 3 dl-nyi kuszkusz, vagy köles, vagy rizs, vagy amit szeretsz az ilyesféle ételhez
A szalonnát kisütöttem, kiszedtem a pörcöket a serpenyőből, beletettem a vajat és amikor összeforrósodott, beletettem a csirkemell darabokat. Miután minden oldaluk szép piros lett, kiszedtem a serpenyőből.

A felkockázott hagymát megpirítottam a zsiradékban, beleszórtam a felkockázott paprikát, átpirítottam, beletettem a fokhagymát, őröltem bele borsot, közé szórtam az újhagymát és a felkockázott cukkinit, és egy kis ideig tovább kevergettem. 


Ezután megsóztam, ráöntöttem a paradicsomot és megszórtam bazsalikommal, beletettem a kisült szalonnát és a csirkedarabokat, és fedő alatt összefőztem.


Amikor a csirkemell megpuhult, levettem a fedőt, és elfőztem a levét, hogy csak "szottya" legyen.



Közben elkészült a kuszkusz, ami köles is lehetett volna (persze, a kuszkuszt nem szoktam főzni, de túléltük ezt a szerencsétlenséget, nem lett rossz egyáltalán, sőt), vagy rizs, vagy bármi, amit szeretünk.

Szolgálati közlemény: Ujvári Nóri gyorsan meg is csinálta. Annyit változtatott, hogy tett bele padlizsánt is (én tegnap a hűtőszekrényben felejtettem), és azt mondja, máskor is csinál.
Ilyen szép lett:




2018. július 8., vasárnap

Babkrém reggelire, de szerintem tésztaszósznak is megfelel

Gyerekkorom egyik kedvence a "törvebab" volt, a főzést követő napon, kenyérre halmozva, savanyúkáposztával.
Akkor még azt sem tudtam, hogy létezik vegánság, hogy van fehérjekomplettálás, csak azt tudtam, hogy nagyon finom és nagyon szeretem. Nyilván, nagymama sem ismerte ezeket a fogalmakat, azt sem tudta, mennyire egészséges, amit eszünk, neki az ivódott bele a tudatába évtizedeken keresztül, hogy a sok éhes szájat jól kell lakatni, lehetőleg úgy, hogy ne is kerüljön pénzbe (minden nyáron rengeteg bab termett a kertben és a krumpliföldön egyaránt). Nem tudta, hogy éppen fehérjét komplettál, amikor lisztet szór a főtt babba és azzal összefőzi, közben megtöri, majd azután még kenyeret is eszünk hozzá. Azt tudta, nem lehet minden nap húst enni és nem is kell.

Felnőtt koromra is megmaradt a "törvebab" szeretete. Igaz, ezt az újabb kori törvebabot babkrémnek, vagy babpástétomnak hívom, nem kerül bele külön liszt, és teszek bele különböző ízesítőket is. A ma reggeli krém is széles ízvilágú lett, és nagyon finom. Nem krumplitörőtől pürésedett a bab, hanem aprítógéptől, kenyérpirítóban készült hozzá a pirítós és nem a sparhelt tetején, de amíg csináltam, ott volt előttem az én mindig dohogós nagymamám a fekete ruhájában, ahogy főz.




Hozzávalók (6-8 adag):
  • 2 kisfej, nagyon apróra vágott vöröshagyma
  • 2 cikk zúzott fokhagyma 
  • 3 evőkanálnyi (olíva)olaj 
  • 1 doboz lecsepegtetett, összetört vörösbab konzerv (én aprítógépet használtam, de egy krumplitörő is megteszi)
  • (frissen) őrölt feketebors
  • fél kápia paprika kisebb kockákra vágva (bármilyen paprika jó helyette)
  • 4 ág friss oregánó (vagy 1,5 kávéskanálnyi szárított), azaz szurokfű
  • 2-3 db friss, vagy 1,5-2 dl-nyi konzerv, aprított paradicsom
  • 1-2 kávéskanálnyi balzsamecet (vagy borecet), de elhagyható ha nincs, vagy ha nem szereted
 Az olívaolajon sóval pároltam a hagymákat, aztán közé szórtam a felkockázott paprikát. Amikor már finom sültpaprika illat terjengett, ráöntöttem a felaprított babkonzervet, kicsit kevergettem, aztán ráöntöttem a felaprított paradicsomot (ha frisset használsz, érdemes hozzátenni egy pici pürét, hogy intenzívebb íze legyen), őröltem rá borsot, szórtam bele összevagdalt szurokfüvet és alaposan összekavartam. Pár percig rotyogott, aztán hozzátettem a balzsamecetet (tényleg finom nélküle is), azzal már csak épp, hogy összefőztem. Amikor levettem a tűzről, még szórtam bele friss szurokfüvet.

A képek nem túl szépek - hiszen a krém felülete a bab magas keményítőtartalma miatt hamar megszárad -, de az étel finomságát ez nem csökkenti.