Translate

2018. július 5., csütörtök

Dorozsmai molnárponty, ha igaz

A borsó, meg a héja. Az uram, meg a barátja. Már 36 éve. Régebben kívülről szemléltem a kapcsolatukat, pár éve pedig minden nyáron együtt töltünk pár napot. Egyre jobban látom az egységet. Zoli valahogy úgy fogalmazza, hogy az ő nagyvonalúsága és az uram aprólékos pontossága tökéletes kiegészítői egymásnak. Mindenesetre nagyon jó együtt látni őket, és persze nagyon jók a közös étkezéseink is.
Vagy Zoli főz, vagy én. Most úgy esett, hogy ő találta ki, mit főzzek én. Volt a fagyasztószekrényben egy szép nagy ponty, ami korábban került ki a Balatonból. Zoli kifilézte, a szeleteket besózta, a továbbiakat pedig én csináltam. 
Néztem hozzá receptet az interneten, talán a Lajos Mari által írt van a legközelebb ahhoz, amit én csináltam, de persze, nincs olyan közel, hogy azt mondhatnám, ez az ő receptje. Azt is meg kell vallanom, annak sem néztem utána, melyikünké áll közelebb a Papp Endre vendéglős által kitalált ételhez, azt viszont biztosan tudom, hogy nagyon finom, amit csináltam.
Azt hozzá kell tenni a történet kerekségéhez, hogy megkértem őket (mármint a két pasit), hogy hozzanak füstöltszalonnát, mer'hát úgy lehet az igazi. Aztán a szalonna benne maradt a bevásárlókosárban. Már ettünk, amikor eszembe jutott, hogy nem tettem az ételbe, de így is nagyon finom lett, tehát amondó vagyok, hogy csak szalonna hiányában senki ne tegyen le róla, ha úgy adódik.



Tehát, a hozzávalók, szalonnástól, 6-7 adag:
  • 8 szelet ponty(filé)
  • pár kanál zsemlemorzsa
  • kevés étolaj
  • 15 dkg felkockázott szalonna (10 dkg füstölt és 5 dkg húsos)
  • 2 db felkockázott hagyma
  • 3 db felkockázott paprika (egy része lehet csípős)
  • 4 db paradicsom (2 felkockázott, 2 felszeletelt)
  • 30 dkg felszeletelt gomba 
  • 1 kávéskanálnyi fűszerpaprika
  • kevés bors
  • 1 cikk zúzott fokhagyma
  • 40 dkg csuszatészta
  • 4-5 dl-nyi tejföl
Ott tartottam, hogy Zoli besózta a halszeleteket. Van recept, ami 1 órányi időt ír, van, ami 30 percet, szerintem elég annyi idő, amíg a gombapörkölt elkészül.

A szalonnát kisütjük, amikor már ropogós, beleszórjuk a felaprított hagymás és egy kis sót. Alaposan összekavarjuk, hagyjuk egy kicsit párolódni-pirulni. Azután beletesszük a fokhagymát, megszórjuk borssal és fűszerpaprikával. Átkavarjuk, és amikor a paprika kiengedte a pirosságát, rátesszük a gombát, kicsit kavargatjuk, majd beleöntjük a paradicsomot és a paprikát. Készre főzzük, annyi "szottyot" hagyunk alatta, ami majd alaposan bevonja a tésztát.

Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, a halszeleteket morzsába mártjuk, és  hirtelen megpirítjuk az olajban a halszeletek mindkét oldalát (a bőrös felével kezdve, de ha "patkót" használsz, akkor persze nem), és leitatjuk a zsiradékot.

Közben a tésztát kifőzzük, leszűrjük.

A lecsós gombapörköltet elkeverjük a kifőtt tésztával, és szétterítjük egy tepsiben. Rátesszük a halszeleteket, majd az egészet bekenjük tejföllel és kirakjuk paradicsomszeletekkel.

Forró sütóben addig sütjük, amíg a tetején a tejföl megpirul, ez kb. 20-25 perc. Ha szerencsések vagyunk (mi azok voltunk), akkorra az alján a tészta ropogóssá válik, mert - fogalmam sincs, hogy így mennyire közelít az autentikussághoz, de mindegy is - nagyon finom.

Nyári csalamádét ettünk hozzá, és fröccsött ittunk, természetesen a Zoli "borászatából" származót.




Nincsenek megjegyzések: