Translate

2017. március 4., szombat

A Blogkóstoló különleges fordulójának összefoglalója

Kedves mindenki, aki olvassa!

Először is elnézést kérek, hogy egy hetet kellett várni erre az összefoglalóra, de sajnos -mint ahogyan azt már megírtam egy-két lehetséges helyen -, nem igazán úgy alakultak a dolgaim az utóbbi hetekben, mint ahogyan azt szerettem volna.

Amikor megszületett ennek a különleges fordulónak az ötlete a fejemben, akkor arra gondoltam, méltóképpen emlékezzünk meg  a Kedvenc Kajáink Kicsiny Konyhánkból blog írójára, Hajdu István Lászlóra, akit Gasztropajtiként ismer remélhetőleg az égi bloggertársadalom is.

Aztán persze, betegségbe folyton visszaesés ide, egyéb problémák oda, elég sokat gondolkodtam azon, mit is írok majd ebben az összefoglalóban, ami méltó, és kedves. Úgy alakult, hogy ezt Lívia, a Simone gasztroságai blog írója "megoldotta". Kedves Lívia, remélem, nem baj, hogy a te gondolataid kerülnek ide:

"Olyan gasztrobloggerre emlékezünk, aki színes palettájú, házias blogot írt sokak örömére. Hajdu István László kiemelkedő szerepét a gasztrobloggerek között senki nem vitatja, receptjei számos médiafelületen megtalálhatóak voltak. Beszélgetős stílusú bejegyzései számomra olyanok voltak, mintha ismernénk egymást, mint a fiú a szomszédból, aki közvetlen és barátságos, no meg segítőkész, mert nagyon az volt. Sajnos már fizikálisan nem lehet közöttünk, de emlékét méltóképp megőrizzük. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek az áltla készített é közreadott recepteket a Kedvenc Kajáink Kicsiny Konyhánkból
blog felületén.
Mottója: "Az ételkészítés öröme és a hangulat a legfontosabb. Ezek nélkül nincs értelme hozzákezdeni.""

Lényegesnek tartom még, hogy megjelenjen ebben az összefoglalóban - azŐrültSzakács is fontosnak tartotta a saját blogbejegyzésében -, az is, amit Gasztropajti magáról mondott bemutatkozásként:


"Hajdu István László vagyok.
Gasztropajti.
Gasztroblogger, de egyébként viszonylag normális.
Nyugdíjas órás, képalkotó, amatőr gasztronómus, hobbiszakács, stb. 
Nem ennek születtem, de így alakult.
Súlyos betegségem miatt, néhány éve rengeteg szabadidőt kaptam a sorstól. Volt, amit elvett cserébe, de nem haragszom érte. Remélem, továbbra is jó viszonyban maradunk! Ha már így alakult, igyekszem ezt az állapotot minél tartalmasabban kihasználni. Ezért kezdtem az átlagnál többet foglalkozni a gasztronómiával, magam szórakoztatására, és esetleg mások hasznára. Az antarktiszi kivételével, minden nemzet konyhájában otthon vagyok; azt még nem próbáltam! Szeretek írni, néha túlzottan bőbeszédűen is, de egyéni stílusban. A lényeg azért mindig kihámozható a sok süket duma közül, ha figyelmesen olvastok a sorok közt!"

Aztán lényegesnek tartom még azt is, hogy ez a játék olyan színesre, olyan széles spektrumúra sikeredett, mint amilyen Gaszropajti gasztronómiai ténykedése volt.

És végül, Karcsinak, a Karcsi főzdéje blog írójának tartozom egy vallomással: Igen, Karcsi, elbőgtem magam az utolsó mondatodon, mindahányszor elolvastam a bejegyzésedet.

Kedves olvasó, olvasd jó szívvel, az itt következőket, és látogasd továbbra is Gasztropajti blogját, mert majd mindig találsz benne valami finomat, tetszetőset, amit azután bátran kipróbálhatsz!
 

Leves:


Karcsi főzdéje blog:

Főételek:

Sherpa konyhája blog:



Takarékos konyha blog:


Zsuzsa ízutazásai blog:


Olgis kipróbált receptjei blog:



Simone gasztroságai blog:


Kisildi blog:



Őrülten jó ételek blog:

 Legjobb receptjeim blog:


 Danadi's Kitchen blog:



A parókia konyhájából blog:


 Sütök - Főzök blog:


Hogymegtudjuknézni blog:



Desszertek:

Aranytepsi blog:


Tortafüggő Marisz blog:



teller-cake blog:


Fűszermánia blog:


Kipróbált és bevált receptek blog:

6 megjegyzés:

Ani írta...

Nagyon szépen köszönjük az összefoglalót. Gyógyulj meg mielőbb!

Márti írta...

:)

Éva írta...

Köszönjük hogy megszervezted és lebonyolítottad ezt a játékot! Sok finomság lett elkészítve Gasztropajti emlékére! Kívánok mielőbbi teljes gyógyulást!

Olgis írta...

Ez egy méltó megemlékezés volt! Reméljük elégedett velünk az égi mezőkről nézve a csapatot! :)

Unknown írta...

Kedves Márti!
Először is jobbulást kívánok! Köszönöm mindenkinek, neked az ötletgazdának, hogy fontosnak tartottátok, hogy a páromról ilyen formában emlékezzetek meg.
A Gasztropajti oldalon sokan találtatok egymásra, barátra, főzőstársakra.
További munkáitokhoz sok sikert kívánok!

Karcsi főzdéje írta...

Köszönöm, hogy részt vehettem!