Translate

2016. február 21., vasárnap

Dhal





Én zöldségeset szoktam főzni, de nagyon megtetszett a Xsarakonyha blog Vöröslencse dhal recptje, amikor a 27. blogkóstoló alkalmából kutakodtam ott. Máskor is főztem már Anditól. A blogom egyik legétvágygerjesztőbb képének tartom a a kelkáposztafasírtos szendvicses képet, de persze az a lényeg benne, hogy nagyon finom.

Visszatérve a dhalra: nagyon finom a letisztult lencseíz, erősíti a paradicsom és a kókusztej. Ajánlom mindenkinek. Higgyétek el, az egyik legjobb dolog, amikor curry illat terjeng a házban.

Egészen kicsit lett más az enyém, mint a kiindulási recept.

Hozzávalók:
  • 40 dkg vöröslencse
  • 2 ek olaj
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 kávéskanál római kömény
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1,5 ek garam masala fűszerkeverék
  • 1 kk. kurkuma
  • 1 tk fűszerpaprika
  • kevés őröltbors
  • 1 ek só
  • kb. 1,5-2 liter víz
  • 2-3 ek paradicsompüré
  • 2 dl kókusztej
  • chili
Az egyik vöröshagymát apróra kockáztam, az olajon elkezdtem párolni a római köménnyel, majd hozzáadtam a gyömbért és a fokhagymát, beleszórtam a többi fűszert. Kb. 1 perc után beletettem a lencsét is, átpirítottam, majd felöntöttem a 1,5 liter vízzel, és beleszórtam a másik apróra kockázott hagymát is. 25-30 perc főzés kellet neki, a vizet folyamatosan pótoltam. A végén hozzá adtam a paradicsompürét és a kókusztejet, kicsit főztem, majd lekapcsoltam a tűzhelyet.
Evés előtt újra felforraltam.

Jól mutatnak a sült hagymakarikák a  tetején,és finomak is együtt, de úgy is jó, hogy kókusztejet teszünk rá evés előtt.


Nincsenek megjegyzések: