Translate

2015. október 11., vasárnap

Csokoládés, diós keksz


 Azzal kezdtem, hogy egy serpenyőben pirítottam egy marék diót. Miután kihűlt, a kis aprítógépben darabosra zúztam.
 
A keksz:

  • 30 dkg liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 20 dkg vaj
  • 1 tojás 
  • 10 dkg darált dió
Ezeket beleraktam az aprítógépbe. és addig forgattam, amíg egy nagy gombóccá összeállt. Kicsit átgyúrtam (csak annyira, hogy egy gömböc legyen egy tányéron), és betettem a hűtőszekrénybe. A recept 30 perc hűtést írt, de nekem jóval később jutott eszembe, hogy egyébként épp kekszet sütök...
Kinyújtottam kb. 4-5 mm vastagra, négyszögletű lapocskákat szúrtam ki belőle és hőlégkeverésben 180 fokon kb. 8 percig sütöttem.

A kihűlt kekszeket bevontam olvasztott étcsokival (kevés kisütött vajat is tettem bele) úgy, hogy egy kávéskanállal kentem rá. Beszórtam dióval. Frissen is ettünk belőle, de persze a nagyja egy sütőpapíron hűlt ki.


 Ne felejtsük el, hogy a keksz hozzávalóin kívül szükséges a tetejére 
  • kb. 5 dkg (ét)csokoládé
  • egy pici vaj (elmaradhat)
  • egy maréknyi megpirított, összevagdalt dió a szóráshoz


Nincsenek megjegyzések: