Translate

2015. január 11., vasárnap

Blogkóstoló 21. forduló - SORSOLÁS


Megtörtént a sorsolás. Tudományosan. 
A sokat emlegetett, Bálint nevezetű legkisebb gyerekem az idén szerzett az ELTE Társadalomtudományi karán szociológia Ba diplomát. Most ugyanoda jár, survey-statisztika mesterszakra. A többit elmondja ő:

A sorsolást egy 1000-elemű, véletlenszám-táblázat segítségével végeztük, ahol az egyes számok bekerülései egyenletes eloszlást követnek. A következő algoritmust használtuk:

1. Mama vakon rábökött a táblázat egy számára: 0024
2. Annak kiküszöbölésére, ha esetleg a keze a táblázat valamelyik fertályára húzna, a sorsolás kezdőpontja nem ez a szám, hanem a táblázat egy e szám által megadott másik eleme: a 100. sor 2. oszlopa (00 2 (4) alapján).
3. A kezdőpont tehát a 100. sor 2. eleme, 7816 lett. Innen lépkedtünk lefelé. Mivel ezzel a számmal elértük az oszlop legalját, az előre kitalált ugrási algoritmus alapján a lefelé lépkedést a következő (3.) oszlop tetejéről kezdtük: 7943.
4. Tehát a jelentkezők listájának mindegyik eleméhez a hozzászólásuk időrendjében hozzárendeltük a 25 lépéssel kapott 25 véletlenszámot.
5. És végül a jelentkezőket a hozzájuk rendelt véletlenszámok emelkedő számsorrendjébe rendeztük, így kaptuk végeredményként a következő listát.

(Közjegyző jelenlétének hiányában most kéne írnom egy hosszú levezetést arról, hogy az algoritmus minden lehetséges sorrendjének egyforma bekerülési valószínűséget biztosít, de mennem kell beadandót írni rajzfilmet nézni a barátnőmmel. Jó főzést kívánok!)


Szerdán vizsgáztam mintavételből (survey statiszika Msc), ott volt feladat egy megadott mintavételi eljárást végrehajtani véletlenszám-tábla segítségével; az én eljárásomnak része volt egy ehhez hasonló véletlenítése a képzeletbeli város háztömbjeinek; sajnos ott sem volt időm levezetni a valószínűségeket, remélem, nem veszítek miatta sok pontot. 



Nos, így történt a sorsolás, ez lett a végeredmény! Ne feledjétek, mindenki az alatta lévő blogból kóstol, Timi pedig Marisztól!
Jó nézelődést, sütés-főzést kívánok mindenkinek!

A beküldési határidő: 2015. február 28. éjfél
Azért adok ilyen hosszú időt, mert farsang idején a bálozás miatt kevesebb idő jut a főzésre! :)
Kérek mindenkit, a hogymegtudjuknezni@gmail.com címre e-mailben küldjön egy fotót az elkészített ételről/italról, és persze a bejegyzés linkje is legyen ott!

Jó kóstolást mindenkinek! :)

11 megjegyzés:

Nelli írta...

Köszi a sorsolåsi bizottságnak! :-)

Unknown írta...

Márti :) köszönöm

Okki írta...

Az utolsó 2,5 évben minden fordulón részt vettem, de most valahogy lemaradtam .... sajnálom. :( Majd következőkor figyelmesebb leszek!

Névtelen írta...

:))) Márti, ez nagyon jó, ilyen szakszerű sorsolás még egészen biztosan nem volt ebben a játékban. :) És szuper a hosszú határidő is, így egészen biztosan belefér - szerintem - mindenkinek az idejébe. Megyek is nézelődni! :)

Éva írta...

Azt nem mondom hogy a sorsolás menetét értem, de érdekes:-))Köszi remélem időben tudom küldeni!

marisz57 írta...

Jó annak, akinek ilyen szakszerű sorsolási segítsége van! :)

Márti írta...

Okki, játszuk azt, hogy főzzél valakitől, akit sorsolsz magadnak! :)

Márti írta...

Éva, Bálint azt nem értette, mit sorsolunk! :))) Azt nevettük Katival, a barátnőjével, hogy az egész algoritmusizét végigcsinálj, de azt nem érti, hogy mindenki az alatta lévőből főz :D

Papikné Veress Andrea írta...

Szuper. Már ki is választottam pár finomságot Csabánál :-)

Márti írta...

Nos, Okki Marisztól főz, én meg főzök Okkitól is, így mindenkinek jó lesz! :D

Márti írta...

Úgy gondolom, szombat estére, vagy vasárnap reggelre lesz meg az összefoglaló!