Translate

2014. augusztus 10., vasárnap

A szabolcsi töltött káposzta unokatestvére

Learatta reggel az uram a tormaleveleket, mert megígértem neki, hogy csomagolok bele húsgombócokat és megfőzöm paradicsompürében. Meg is tettem.

Hozzávalók:
  • 0,5 kg darált hús (én pulykából csináltam)
  • 10 dkg barnarizs, félig megfőzve  (ha fehérből készülne, nem főzném meg előre)
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • 0,5 dl-nyi olívaolaj (zsiradék, ami kéznél van)
  • 4 cikk összezúzott fokhagyma
  • kevés fűszer paprika
  • őrölt bors
  • paradicsompüré vagy paradicsom ivólé
  • 15 tormalevél (nagyságtól függ)
  • 12 dl paradicsom püré (ez most bolti, dobozos volt)
A hagymát felaprítom, pici sóval olajban megpárolom, és hűlni hagyom.
Egy nagyobb fazékban vizet forralok, amikor felfőtt megsózom és beleteszem a tormaleveleket, addig hagyom benne, amíg a levelek főere könnyen hajlítható lesz. Ez mindössze 1-2 perc. Ezután ezeket le-, illetve kivágom. Nem kell félni, ha kettéválik a levél, lehet "szabni-varrni", kisdarabokból is össze lehet rakni úgy, hogy a húsgombócokat bele lehessen csomagolni.

Mire a levelekkel elkészülök, meghűl a párolt hagyma annyira, hogy a darálthúst hozzá lehet adni. Összekeverem a rizzsel és a fűszerekkel, majd kigombócozom, és mint a töltött káposztát, becsomagolom a tormalevelekbe. 
 
Ezek akkor elegánsak, ha nagyon aprók, és inkább háromszöget formázó a kerületük, de én lusta vagyok és kényelmes, nem formázom túl gondosan, az uram meg azt mondja, jóvanazúgyis, tehát, a mieink egyáltalán nem csinosak.

A kivágott ereket nem dobom ki, hanem kirakom vele az főzőedény alját azért, hogy a ráfektetettt töltelékek így biztosan nem ragadnak le főzés közben.

Belerakom a töltelékeket szép sorban a fazékba, felöntöm kevés vízzel hígított (csak épp annyt öntök hozzá, hogy kényelmesen befolyjon a töltelékek közé) paradicsompürével, amit előtte megsózok.

Lefedem, és kb. 1 óra alatt száp lassan megfőzöm.


3 megjegyzés:

Vicuska írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Vicuska írta...

Finom rokonság! :)

Márti írta...

Igen, nagyon! :)