Translate

2014. július 26., szombat

Szász Elemér halgombóclevese nyomán

Amikor Elemér megosztotta a gyönyörű halgombóclevesét a FB-on, a Hobbiszakácsok csoportban, tudtam, hogy előbb-utóbb főzök ilyet. Azt is tudtam, hogy biztosan a magam módján, mert én már csak ilyen vagyok, képtelenség részemről valamit is szóról szóra követni.

Ahogy csináltam: 

Hagymát olívaolajon pirítottam, közben hozzátettem sárgarépakarikákat, és amikor aranyszínű lett az egész, szórtam rá fűszerpaprikát (kevés csípőst és kevés füstöltet is szórtam hozzá), alaposan elkevertem, majd felöntöttem vízzel. Tettem bele karalábét, petrezselyemgyökeret, egészben paradicsomot és paprikát, babérlevelet, sót, őröltem bele borsot, szórtam bele zúzott fokhagyát, felöntöttem vízzel, és amikor felforrt, beletettem nagyobb harcsafilé darabokat. 
Amikor megfőtt, kivettem belőle a halakat, a paradicsomot és a paprikát és elturmixoltam, majd visszaöntöttem a fazékba.

Közben a harcsafilék másik felét összevagdaltam ugyanolyan apró kockákra, mint előtte a hagymát. Összekevertem tojással, teljeskiőrlésű tönkölybúzadarával, petrezselyemzölddel, zúzott fokhagymával, és őrölt borssal. Hagytam állni, amíg a leves főtt, majd kigombócoztam, és a turmixolást követően újra felforralt levesbe belepotyogtattam a diónyi gombócokat, szórtam bele zöldborsót és kb. 10 perc alatt megfőztem. 

Miután elzártam a fazék alatt a tüzet, jól megszórtam az egészet petrezselyemzölddel, lefedtem és hagytam állni kb. 15 pecet.

A fénykép szokásosan nem szép, de a leves elmondhatatlanul finom.

Amiből csináltam:

A leves hozzávalói: 
  • 3 szál sárgarépa
  • 2 szál petrezselyemgyökér
  • fél karalábé
  • 1 maréknyi zöldborsó
  • olívaolaj
  • 2 db babérlevél
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • petrezselyemzöld
  • 30 dkg-nyi harcsafilé
A gombócok hozzávalói:
  • 20 dkg-nyi harcsafilé
  • 2 cikk fokhagyma
  • őrölt bors 
  • 4 evőkanálnyi búzadara
  • 1 tojás
  • petrezselyemlevél

Nincsenek megjegyzések: