Translate

2014. július 14., hétfő

Csirke, hagyma, krumpli

Egyszerű és gyors ebéd. Került hozzá egy kis mángold is, hogy színesebb és ízesebb legyen. Persze, nélküle is tökéletes. (Egyébként meg petrezselymes krumpli rulez.)

Hozzávalók (3 főre):

A csirkéhez:
A krumplihoz:
  • 6 db krumpli
  • 5 szép nagy mángoldlevél (ha nincs, spenót is jó, meg persze krumpli "magában", vagy petrezselyemmel is)
  • 2 cikk fokhagyma
  • őrölt bors
  • 3-4 dkg vaj
Legelőször a krumplikat főztem meg héjastól, majd kicsit hűtöttem, azután elnegyedeltem. Most lehúztam a héját, mert azt akartam, hogy a mángold szép sötétzöld színe érvényesüljön, de alapesetben rajta szoktam hagyni.

A csirkéhez a vajat felforrósítottam. Amíg ez a művelet tartott, a fűszerkeverékkel beszórtam a combokat.

Mikor már a vaj forró lett, a bőrével lefelé fordítva beletettem a filéket a serpenyőbe, közé tettem a félbevágott hagymákat a vágott felükkel lefelé és a meghámozott fokhagymagerezdeket is közéjük potyogtattam. Kb. 3 percig teljes lángon sütöttem, majd átfordítottam mindent a másik oldalára, takarékra vettem a gázt, lefedtem a serpenyőt és még kb. 4 percig sütöttem, majd levettem a fedőt, újra felerősítettem a lángot és gyorsan elsütöttem alóla a nedvességet. Szaftos, piros húst és szép sült hagymákat kaptam.

Mindeközben a mángoldleveleket széles csíkokra vágtam. A felforrósított vajra rádobtam, átpirítottam, rászórtam az összezúzott fokhagymát, közékevertem az elnegyedelt krumplikat, megborsoztam és jól összepirítottam. A legvégén kicsit  megsóztam.

Ezekhez a megsült-megpirult forró finomságokhoz nagyon jól illett ez a jó hideg joghurtos uborkasaláta.


Nincsenek megjegyzések: