Translate

2014. április 20., vasárnap

Kolbászhússal töltött dagadó

Meg kell mondjam, nagyon finom. 

Nem annyira, mint amit pár hete csináltam , de azt meg nem volt idő lefényképezni, mivel kis darab volt és hamar elfogyott. Akkor kolbászsütés illat terjengett a lakásban, amikor sült, a zsírjával kent kenyér pedig olyan "békebeli" kolbászzsíros kenyér volt, még az adalékanyagok előtti időkre emlékeztető.

A mostani úgy kezdődött, hogy úgy emlékeztem, darált sertéshús van a fagyasztóban, közben meg pulyka volt. Így nem annyira intenzív ízű. Túlpaprikázni nem akartam, a világosabb színű pulyka pedig nem mutat olyan jól kolbászként, de ez már ilyen lett, amilyen. Jóízű, na!

Hozzávalók:
  • 1,5 kg dagadó
A töltelék:
  • 1 kg darált hús
  • 2 kisebb fej fokhagyma
  • kb. 1 evőkanálnyi só
  • 2-2,5 evőkanál fűszerpaprika (csemege, csípős és füstölt vegyesen)
  • pár "csavarásnyi" őrölt bors
A sütéshez még:
  • pár kanál sertészsír
  • 3-4 kettévágott vöröshagyma
  • 5-6 db gomba
  • durva szemű só
A dagadót felszedem (gusztustalan egy művelet), kicsit bekenem belülről sóval, és félreteszem arra az időre, amíg elkészül a töltelék.

A többi hozzávalót nagyon alaposan összekeverem, mejd beletöltöm a dagadóba és lezárom a végét egy hústűvel.

A zsírt szinte füstölésig szoktam hevíteni, és azzal meglocsolom a tepsibe tett húst körben, hogy összehúzódjanak a rostok. Ezután durva szemű sóval megszórom a tepsi alját,visszafektetem a dagadót, a tetejét is megsózom, körbe rakom hagymával és gombával. Öntök alá kb. 1 dl-nyi vizet, lefóliázom és kb. 180 fokon kb. 2 órán át ütöm, az utolsó félórában fólia nélkül.



Nincsenek megjegyzések: