Translate

2013. november 2., szombat

Sárgaborsópüré-bár II.

A húsmentes változat a multikulturalizmus jegyében született. A borsó fűszerezése indiai, a feltét pedig etiópiai tojásos piros vat, ami nem más, mint egy pörköltféleség, csak nem az általunk megszokott módon.
Azt mondanom sem kell, hogy az indiaiság csak az ízvilágra vonatkozik, és szegény etiópiaiak is nyilván úgy tekintenének a tojásos piros vatjukra, mint ahogyan mi mosolygunk a hozzám hasonló kontárok által főzött, gulyásnak nevezett külföldi izéken.
DE: Violának nagyon ízlett, és ez volt a cél. A sárgaborsóval meg én egyébként is úgy vagyok, mint sok minden mással. Mindig az ízlik jobban, amelyikből éppen eszem.

Sárgaborsópüré (ami ebből ered, de már kicsit átalakult) hozzávalói, 2 adaghoz:
  • 1 db sárgarépa
  • 1 db petrezselyemgyökér
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál vaj 
  • 1 kávéskanál római kömény
  • 1 kávéskanál koriandermag
  • 2 kávéskanál currypor
  • egy marék sárgaborsó
  • aprított petrezselyemzöld
A vajba beleteszem a koriandermagot és a római köményt. Amíg pirulnak, felkockázom a hagymát, majd hozzáadom a fűszerekhez és picit megsózom. Beleteszem a felkarikázott zöldségeket, tovább pirítom, rászórom a curryt, alaposan átpirítom, hogy a gyönyörű sárga színe kiteljesedjen. Hozzáadom a megmosott sárgaborsót, kicsit kavargatom, majd felöntöm vízzel és szép lassan forralom. Időnként megkavarom, ha nem sikerült jól eltalálnom a víz mennyiségét, forró vizet szoktam hozzáöntögetni.
Ha már puha, egy krumplinyomóval kicsit magnyomkodom, nem főzöm péppé. Így a zöldségek is látszanak benne, nem lesz egynemű püré. Keverek bele petrezselyemzöldet is.

Etióp tojáspörkölt (persze nem az eredeti tojásos piros vat, hanem ahogy én készítem) hozzávalói, 2 személyre:
  • 6 db főtt tojás
  • 2 kisebb lila- vagy vöröshagyma
  • 2 kisebb vöröshagyma
  • 2 db zöldpaprika
  • 2 db paradicsom (én ebből használtam)
  • 1 késhegynyi gyömbérpor
  • 1 evőkanál vaj
A vajat megolvasztottam, üvegesre pároltam benne a hagymát, beletettem a paprikát, a paradicsomot, reszeltem bele szárított gyömbért. Alaposan átkavartam, majd felöntöttem vízzel és kb. 20 percig főztem. Ezután beletettem e nagyedelt tojásokat és még 15 percig pároltam.
Nem tévedés, nincs só a hozzávalókban. Feltehetően a kialakuló ízkavalkád miatt, vagy azért, mert az eredeti változat annyira csíp, hogy nincs is jelentősége. Persze, az is lehet, hogy a recept írója kifelejtette a listából. Én tettem bele egy kicsit.

Nincsenek megjegyzések: