Translate

2013. június 23., vasárnap

Töltött káposzta, nyári különkiadás




Így kezdődik. Meleg időben, 3-4 nappal a tervezett ebéd előtt:


Kovászolt káposztát készítek, ugyanúgy, mintha uborkát csinálnék (mint látható, azt is csináltam most is). 

Hozzávalók egy ötliteres üveghez:
  • 3 friss káposztafej
  • kb. 2 l víz
  • 3 dkg só/1 l víz
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 csokor kapor
  • 2 szelet pirított kenyér
Muszáj leforrázni a káposztát, hogy ne törjenek a levelek. A káposztafejet mindössze addig tartom a forró vízben, amíg annyi levelet leszedek , amire szükség lesz a töltelékhez, utána kiveszem a vízből a többi részét, és felszeletelem "aprókáposztának". Amikor kész a szeletelés,  berakom üvegbe így, ahogy itt látható a képen, a leveleket összebungyurgatva, mintha töltelékek lennének. Így könnyen lehet majd vele dolgozni a csomagolás során.

Az üveg aljára teszek egy csokor kaprot. Ráteszem a felszeletelt káposzta felét, belerakosgatom az összebungyurgatott képosztaleveleket, és a fokhagymagerezdeket, majd rákerül az aprókáposzta másik fele. Erre a maradék kapor, majd a megpirított kenyerek.

Közben a vizet felforralom, feloldom benne a sót, és óvatosan belecsurgatom az üvegbe. Nem biztos, hogy sikerül egyszerre, mivel a káposztalevelek között elég sok a "beszorult" levegő. Óvatosan szoktam rázogatni, mozgatni az üveget, és utántöltöm. Lefedem egy kistányérral a tetejét, és kiteszem a napra. Kicsit később még mindig muszáj ránézni, és ha szükséges, feltölteni vízzel, amit olyankor újra felforralok.

Ez az étel számomra az átmenet a paradicsomos, szabolcsi jellegű töltött káposzta és a karácsonyi-húsvéti kolozsvári töltöttkáposzta között. Ez már nem az az elegáns, könnyed tavaszi zöldséges étel, de nem is az a nehezebb, fűszeres téli, annak ellenére, hogy vannak benne  -Bálint szavaival élve- izgis dolgok, mint felszeletelt csontos malaccsülök és füstölt csülökhús darabok is.

Na, de nem a húsos változattal töltöm ezt a bejegyzést, mert

                      itt megnézhető a szabolcsi töltött káposzta,

ahogy én készítem. A mostani  mindössze annyiban különbözik attól, hogy  kb. 1:4 arányban vízzel felhígított paradicsomlével öntöm fel, és a töltelékek közé húsdarabok kerülnek. 
Violám vegetáriánus töltött káposztáját írom le részletesen. Ha egyáltalán nem eszünk hozzá tejfölt, akkor vegánnak is nevezhetjük, de mivel tejföllel fényképeztem, nem írom annak)

Hozzávalók (2-3 adagnyi)

  • 2-3 marék kovászolt aprókáposzta
  • 8 kicsi kovászolt káposztalevél
  • kb. 1,5 dl paradicsomlé
  • 6 dl-nyi víz
  • 10 dkg hajdina
  • 10 dkg köles
  • 3 szelet előre elkészített szejtán (el is maradhat, akkor a magokból kell kicsit többet használni)
  • 2 kicsi fej hagyma
  • 3 cikk fokhagyma
  • őrölt bors
  • fűszerpaprika
  • olívaolaj (más olaj)
A  hagymákat felszeletelem, olajon sóval megpárolom, őrölök rá borsot, megszórom fűszerpaprikával, és ráteszem az előzőleg felaprított búzahúst. Alaposan összepirítom, és leveszem a tűzről. Hozzáteszem a magokat, alaposan elkeverem, ha szükséges, még kicsit megsózom.

Egy edény aljára kevés olívaolajat teszek, elterítem a felszeletelt káposzta felét.
Minden káposztalevélbe becsomagolok egy adag tölteléket (kb. 1,5 evőkanálnyi jut), besorakoztatom a lábasba, rászórom a maradék káposztát, és felöntöm a vízzel hígított paradicsomlével. Lassú túzön, kb 1 órán át főzöm. Ez az idő épp elég arra, hogy a magok ne legyenek nyersek, de ne is váljon a töltelék kásaszerűvé, kicsit harapós maradjon.




Azt majdnem elfelejtettem, hogy salátaként is szoktunk enni kovászolt káposztát. Olyankor nem forrázom le a káposztát, és mindet felszeletelem.

Nincsenek megjegyzések: