Translate

2013. június 8., szombat

Árvízi pogácsáink

Tegnap elmentünk a Belvárosi Fesztiválra, Csík Zenekar koncertre. Borzasztónak találtuk a színpad elhelyezését. Az ott lévő eszeldék napernyőitől - csupán kb. 5  méternyi távolságra a színpadtól - mindössze egy keskeny sávot láttuk Majorosi Marianna felsőtestéből, hallani meg nem lehetett semmit, az óriáskerék közönsége pedig folyamatosan járkált. Ezek miatt úgy döntöttünk, inkább sétálunk egyet.
Persze, ha már ott van az ember, hajlamos a katasztrófaturizmusra. Félelmetes látványt nyújtott a Duna. Végigsétáltunk a korzón, és folyamatosan borzongtunk a hatalmas víztömeg láttán. 
Furcsa, hogy vannak emberek, akik ezt jó mókának veszik, mezítláb viháncolnak a vízben, láhatóan nem gondolva az árvíz negatív hatásait  közvetlenül viselő embertársainkra.
A Váci úton jöttünk haza, épp a munka nagyját végezték a hajójavítónál. Nagyon sokan töltötték, pakolták a zsákokat. Ez méginkább megrendített, mert az általános vízviszonyok közepette arrafelé járva mindig óriási üres légteret  érzékelek, most meg nagyon közel csillogott a víz. 

Kifundáltam, a magam módján én is hozzájárulok az ott dolgozók munkájához, reggel viszünk nekik pogácsát.

Tolvaj Évi kolléganőm még az özönvíz előtti időkban adott egy jó kis pogácsa receptet. Azt mondta, ő szokta úgy is  készíteni, hogy este begyúrja a tésztát, éjszaka megkel a hűtőben  és reggel  süti meg. Gyakran sütjük ezt, de éjszaka még soha nem kelesztettem, hát, most kipróbáltam.

Hozzávalók egy gátravivős adaghoz, azonban én ezt két részletben készítettem el a mennyiség miatt:
  • 2 kg liszt
  • 1 kg vaj
  • 9 dl tejföl
  • 4 tojás sárgája + 1 egész tojás
  • 2 evőkanál só
  • 100 g élesztő
Egy tálkába belemorzsoltam az élesztőt, és fokozatosan hozzákevertem a tejfölt, majd félretettem.
A szokásos lustaságom és időspóroló mániám révén (már kb. 23:30 volt ekkor) a többi hozzávalót -a  tojás  kivételével - beleöntöttem az aprítógépbe, ami morzsát készített belőle. Természetesen ez kézzel is könnyen kivitelezhető, csak kicsit időigényesebb. Kiöntöttem a konyhapultra, készítettem a közepébe egy krátert, amit megtöltöttem az élesztős tejföllel és a tojássárgákkal.


Összegyúrtam. Puha, de mégis rugalmas tészta keletkezik ezekből az összetevőkből. Beletettem egy kilisztezett üvegtálba, lefedtem fóliával és betettem a hűtőbe.

Reggel elővettem a tálakat, és vártam kb. fél órát. Azután kb. 2 cm magasra nyújtottam a tésztát, bevagdostam a tetejét, majd kiszaggattam.

Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam, megkentem a felvert egész tojással a tetejét, majd hőlégkeverésben 200 fokon 15-20 perc alatt megsütöttem.


Amíg sültek, az uram előkeresett egy régebbi tortadobozt, és a kisült pogácsákat abba raktuk.
Ilyenek voltak útra készen:



Beültünk az autóba, és elvittük őket Újpestre, a hajójavítóhoz. Szívem szerint önkéntesekhez vittem volna, de úgy gondolom, az ott lévő polgárőrök -ha jól emlékszem Csévharaszt neve volt annak a fiúnak a kitűzőjén, aki átengedett a szalagkorlát túloldalára a kollégéjához, akinek odaadtuk a dobozt- a tűzoltók,
és a vízügyi munkások is nagyon rászolgáltak arra, hogy úgy érezhessék, gondolnak rájuk az emberek. 
Azt hiszem, sokáig őrizgetem majd magamban a fiú (persze, fiatal férfi, csak az olyan körülményes) arcát, ahogyan váltott a mimikája. Kedves udvariassággal jött oda hozzánk, hogy nem mehetünk tovább. Amikor az uram mondta, hogy nem is szeretnénk, csak a pogácsákat vegye el valaki, az udvarias mosoly meglepett örömtelivé vált. Belémivódott a kedves tekintete.

2 megjegyzés:

Viki írta...

Ebben a helyzetben én is ezt tettem volna. Őszinte szívvel gratulálok Neked és nagy elismerésem.

hogymegtudjuknézni írta...

Köszönöm, amit írtál. Azt hiszem, nagyon nehéz ilyenkor elvonatkoztatni azoktól az emberektől, akik ténylegesen érintettek.
Ilyenkor csak hálálkodunk, hogy mi domboldalon lakunk.