Translate

2010. december 8., szerda

Koraőszi pásztortarhonya szép színekkel, sok nevetéssel és mai ebéd

Tanfolyami záróvizsga miatt itthon vagyok, de szerencsére tanulnom már nem kell. Így van időm az elmúlt időkre gondolni. A tegnapi nyárra emlékezés után ma itt vannak koraőszi emlékképeim.
A www.kabalasziget.hu oldalon található fórum kicsit más, mint a szokványos fórumhelyek. A "gerinc" egy 30-40 fős társaság, akik a virtuális világon kívül is találkozunk egymással. A szokványos fórumélet (beszélgetések, viták, egyetértések, egyet nem értések) mellett nagyon fontosnak tartjuk az offline emberi kapcsolatokat. Szívesen találkozunk egymással, szívesen főzünk, eszünk együtt.
Legutóbbi találkozásunkkor pásztortarhonyát főztünk, és persze rengeteget nevettünk a szép, színes őszben.
Majdnem 30-an ettünk ebből az adagból:
40 dkg tönkölybúzalisztes tarhonyát megpirítottam a bográcsban kisütött szalonnán. Amikor a tarhonya kicsit sötétebb annál, amit még a szemünk kellemesnek ítél meg, beleöntöttem 4 fej felaprított hagymát. Kicsit pirítottam, megszórtam törött borssal, és 3 evőkanálnyi fűszerpaprikával. Amikor ezeket jól elkevertem, hozzátettem úgy 6 kg-nyi felkockázott krumplit. tettem bele 4-5 cikk zúzott fokhagymát, 3 összevágott paprikát, és fél liternyi felkockázott paradicsomot, és egy evőkanálnyi sót. Felöntöttem annyi forróvízzel, ami ellepte, és elkezdtük főzni. A vizet folyamatosan pótoltam benne, ahogy a tarhonya szívta magába. Beletettünk még 3 pár felkarikázott füstölt kolbászt, két szél főzőkolbászt, és a végén még egy kg-nyi felkarikázott virslit. A mellé járó hordós savanyúságot Moncsikám és Zsótti hozták magukkal Somogyországból, persze, volt még a "kabalák" által nagyon szeretett matskapets, ami a Caramba által Győrben eltett nagyon csípős, és nagyon finom paprika.
Ízelítő a nevetésünkből.



A képekről: amikor elhatároztam, hogy az "Én csak saját fotókat használok" emblémát elhelyezem a blogomban, megbeszéltem fórumtársaimmal, hogy a közös bulik közös képeit saját képként kezelheti a blog, függetlenül attól, melyikünk gépén készült, hiszen az én ételeimet ábrázolják. Pl. ez az utolsó hármat Nelliblue készítette, ráadásul nem is ételfotók. :))

Azért ma is főztem, ha már itthon vagyok. Az uram reggel azt mondta, nem tudja mit főzzek. Majd, amikor ezért mérges lettem és elmondtam a szokásos "25 éve nem tudod megmondani soha, hogy mit főzzek" sirámomat, azt mondta túrós tésztát. Erre én még mérgesebb lettem, mert ilyenkor vagy ezt mondja, vagy azt, hogy krumplis tésztát, vagy azt, hogy képosztás tésztát, végső esetben sült csirkét.
Közben felébredt Középső (Lőrinc a becsületes neve), aki szintén közölte, nem tudja. Miután újabb nyomatékot adtam a nemtetszésemnek,  délelőtt felhívott, hogy csináljak pizzát, olyat, amit én gyúrok.
Megörültem az ötletnek (kivéve a tésztakészítésnek), de közben  eszembe jutott a nagy adag gomba, ami a kamrában van, de elfeledkeztem róla, és pizzakészítéshez sok lenne.
Így megszületett az agyamban a túrós-gombás tészta ötlete, és a pizzát holnapra halasztottam.

Tehát: 
Kb. 4 cm széles bükkfán füstölt inkább hús, mint zsír házi császárszalonnát kicsi olíván kisütöttem, rátettem a felcikkezett gombát, amit megpároltam. A végén őröltem rá borsot, tettem hozzá fokhagymát, és jól  megpirítottam, majd rámorzsoltam tehéntúrót, és megsóztam..
Kifőztem tésztát, a felét belesimítottam egy tepsibe, rátettem a gombás-túrós egyveleget, befedtem a tészta másik felével, tettem jó sok tejfölt, és sajtot a tetejére, majd 250 fokon sütöttem kb. 25 percig. Mindhárom pasim szerint nagyon finom lett. Igaz, Középső hozzáfűzte: ezért találjam ki mégegyszer, hogy mit főzzél...

Rengeteg gomba van benne, de ez a kép nagyon gombátlanra sikerült.

Nincsenek megjegyzések: