Translate

2010. december 5., vasárnap

Arto adventi sütije

Finn barátunk eljött hozzánk a múlt vasárnap, hogy együtt gyújtsuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Ő készített hozzá sütit, a lányom puncsot főzött, én meg neteztem közben. :))
A süti neve korvapuusti, leginkább a mi fahéjas csigánkhoz hasonlítható,  csak kardamom is van a tésztában.
Hozzávalók: 

  • fél liter tej
  • 1 pohárnyi (2 dl) kristálycukor
  • 1evőkanálnyi mozsárban durvára zúzott kardamom (persze, ha csak őrölt van, az is jó, de a frissen törött aromásabb)
  • 1 csipetnyi só
  • 5 dkg élesztő
  • 3/4 kg liszt (kb)
  • 15 dkg vaj +15 dkg a kenéshez
  • 1 marék mazsola (elnézést, ma, 2013. december 1-én vettem észre, hogy kimaradt a hozzávalókból, de a  leírásban szerencsére benne van)

A készítés:

Az élesztőt feloldotta langyos tejben egy kis kézi habverővel, hozzáadta a cukrot, a sót, és a kardamomot, az olvasztott vajat, összekeverte úgy, hogy a lehető legtöbb levegőt keverje bele. Elkezdte hozzákeverni a lisztet. Amíg lehetett, a habverővel keverte, majd kézzel folytatta, mindaddig, amíg lágy maradt még a tészta, de a kelesztőtál falától már elvált. Kb. 3/4 óra alatt a duplájára kelesztette.

A megkelt tésztát jól átgyúrta, két részre osztotta, és kb. fél cm vastag téglalappá nyújtotta. Jó sok puha vajjal (a + kb. 15 dkg) megkente, megszórta cukorral, és őrölt fahéjjal, és nagy szemű mazsolával, majd jó szorosan feltekerte. Trapéz alakú formákra vágta, melyeket "felültetett",  jól benyomta mindegyik süti tetejét, hogy olyan papucsféle formája legyen. Sütőpapírral bélelt tepsire rakta, és még kb. 30 percig kelesztette egy konyharuha alatt. Ekkor megkente tojással, megszórta  jégcukorral, majd 200 fokon kb. 10 perc alatt megsütötte.
Korvapuusti kaláka







Közben az uram elkészítette az adventi koszorúnkat



A nagyon nagy hasamtól tekintsetek el! :))))

1 megjegyzés:

Búzavirág írta...

Hirtelen felindulásból megsütöttem 😍 nagyon fincsi! Ráadásul tök egyszerű, ez jó :) A mai csak próbaadag volt, holnap csinálok még, karácsonyra a családnak.